Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
321.31
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Kocsis: 2-3 év alatt átalakítható a BKV

Két-három év alatt lehetne átalakítani a főváros közlekedési cégét, ennyi idő kellene ahhoz, hogy létrehozzák a holding-rendszert - mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója.

A BKV vezérigazgató kijelentette, hogy ha a tulajdonos fővárosi önkormányzat is elfogadja a terveket, akkor már jövő évben elkezdődhet a vállalat átalakítása. Ennek egyik első lépcsője volt a szerdai kormányhatározatban említett elővárosi közlekedési vállalat, amelybe az állam valószínűleg egy cégén keresztül 30 milliárd forinttal, míg a közlekedési cég a HÉV vagyonelemeivel szállna be.

Egyelőre nem ismert, hogy az állam 30 milliárd forintja mekkora tulajdonrészt jelent az elővárosi közlekedési vállalatban, ahhoz, hogy ez kiderüljön, vagyonértékelést kell végrehajtani - fejtette ki Kocsis István.

"A holding megteremtené a tőkebevonás lehetőségét, szétválasztaná a működési és beruházási ráfordításokat, transzparenssé tenné a támogatások felhasználását és 4-5 milliárd forint megtakarítást eredményezne" - mondta a vezérigazgató.

Kocsis István szerint 2009-ben a cég legfontosabb feladatai közé tartozik a járműpark modernizációja - jelenleg 15 év a járművek átlagéletkora, pedig átlagosan 6-8 év lenne az elfogadható -, a vállalat vagyonelemeinek átvilágítása, és a humánerőforrás hatékonyság javítása.

A vezérigazgató hangsúlyozta: számít arra, hogy sikerül megegyezni a szakszervezetekkel a cég átalakításáról - amelybe egyébként őket is bevonják -, és a bérekről is.

A BKV idei előirányzott hiánya mintegy 18 milliárd forint, a kamatterhek pedig hatmilliárd forintot tesznek ki. A vállalat nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a jövő évben, amikor bizonyosan problémásabb lesz hitelhez jutni, a kamatterhek pedig növekedhetnek - mondta Kocsis István.

Kiemelte: a cég adósságállományát, amely mintegy 80 milliárd forint, valószínűleg nem sikerül leküzdenie a BKV-nak, de nem is ez a cél, hiszen az az, hogy a vállalat képes legyen törleszteni a hitelek kamatait. Ezért felmerül, hogy be kell vonni olyan cégeket, amelyek együttműködnének a BKV-val - például a buszok lízingelésében -, de ehhez stabil üzemi eredmény szükséges - tette hozzá a vezérigazgató.

A BKV vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz pénteken.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×