Infostart.hu
eur:
366.12
usd:
322.04
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Pocsék áruk fóruma: az életveszélyes kenyérpirítótól a fulladást okozó gyermekruhákig

Pocsék áruk fórumát rendeztek a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban, ahol a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a fogyasztóvédelmet ellenőrző Szociális és Munkaügyi Minisztérium adott tájékoztatást az eddigi ellenőrzések eredményeiről.

A november 20-án kezdődött és január 4-ig több hatóság által közösen végzett Csillagszóró 2 nevű ellenőrzéssorozat keretében december 7-ig ezerötszáz vizsgálatot végzett el a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - közölte Wittich Tamás főigazgató. Hozzátette: az átlagos kifogásolási arány 42 százalék volt.

A legjobb helyzetet a budapesti Vörösmarty téri karácsonyi vásárban tapasztalták. A legtöbb hiányosságra a józsefvárosi piacon bukkantak: ott az ellenőrzött árusok több mint 80 százaléka megsérti vagy megsértette valamelyik jogszabályt.

Az ellenőrök ötszáz próbavásárlást végeztek el és nyolcezer terméknél vizsgálták meg, hogy a kereskedő megfelelően feltünteti-e az árakat. Ebből a szempontból minden tizedik árunál volt valamilyen probléma. Gyakori még a hibás mérés és számolás, valamint az, hogy a polcon lévő és a pénztárnál közölt ár eltér - jellemzően az utóbbi a magasabb.

Még mindig nagyon sokan árusítanak az utcán hálózatról üzemeltethető berendezéseket, holott ez tilos. A fényfüzérek esetében a leggyakoribb hiba a vevőtájékoztató szöveg hiánya. Sok a veszélyes műanyagból, vagy a fulladásveszélyes alkatrészekből készült játék, illetve gyermekruha.

Különösen veszélyesek az élelmiszerekre megtévesztésig hasonlító tárgyak vagy például az a kenyérpirító, amelynek kialakítása, díszítése kifejezetten vonzó a gyerekek számára, csak éppen működés közben a külső burkolata több mint 170 fokos.

A hatóság az akció keretében eddig 49 millió forint bírságot szabott ki.

Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára a fogyasztóvédelem jövő évi feladatairól beszélt. Az év első felében tervezik a fogyasztóvédelmi charta elfogadását, 2010 elején pedig a Fogyasztóbarát Szolgáltatás védjegy elnevezésű program elindítását.

Az idei év eredményei közül a szakállamtitkár kiemelte, hogy 2008-ban egységessé vált a fogyasztóvédelem szervezeti rendszere. A fogyasztóvédelem bekerült a nemzeti alaptantervbe, valamint létrejött a Fogyasztóvédelmi Tanács a fogyasztóvédelmi irodák hálózata, és módosult a fogyasztóvédelmi törvény.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Itt az igazság a magyar bankok rejtett díjairól – a fintechvezért kérdeztük, az itthon folyó fejlesztésekről is beszélt

Itt az igazság a magyar bankok rejtett díjairól – a fintechvezért kérdeztük, az itthon folyó fejlesztésekről is beszélt

A Wise számításai szerint ügyfelei 2025-ben hozzávetőlegesen ezermilliárd forintnak megfelelő összeget takarítottak meg azzal, hogy határokon átnyúló tranzakcióikat a hagyományos bankok helyett a Wise-on keresztül intézték. A vállalat budapesti irodájában ma már több mint ezer ember dolgozik, köztük mintegy száz mérnök; Kristo Käärmann, a Wise társalapítója és vezérigazgatója szerint ez valószínűleg Budapest egyik legnagyobb modern technológiai vállalatává teszi a Wise-t. Az interjúban Käärmann és Horányi Gergő, a Wise egyik termékfejlesztési vezetője beszélt a vállalat magyarországi jelenlétéről, a helyi fejlesztőközpontról, az euró bevezetésének lehetséges hatásairól, a mesterséges intelligencia használatáról, valamint a banki devizaváltások rejtett költségeiről. November 26-án rendezi meg a Portfolio AI & Digital Transformation konferenciáját, érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×