Infostart.hu
eur:
366.13
usd:
321.97
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A kalózok hatmilliárd forint kárt okoznak a magyar filmiparnak

Kampányt indít a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a magyar filmek illegális terjesztése ellen. A testület elnöke, Kondorosi Ferenc az InfoRádiónak elmondta: tavaly hatmilliárd forint veszteség érte a magyar filmipart az illegális letöltések miatt.

A hamisítás elleni küzdelem kiemelt célja kell, hogy legyen a magyar filmkészítők jogainak a védelme - mondta az InfoRádiónak az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos. Kondorosi Ferenc, aki egyben a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnöke is, hozzátette: az illegális letöltések miatti egy főre vetített veszteséglistán Magyarország Franciaország, Spanyolország és Nagy-Britannia után az "előkelő" negyedik helyen áll.

Tízből kilenc letöltés illegális, tíz DVD-ből pedig hét nem eredeti - tette hozzá a kormánybiztos, aki elmondta: tudatosságnövelő kampánnyal szeretnék népszerűsíteni a legális terjesztést a fiatalok körében. Mint fogalmazott, be kell mutatni, hogy a szellemi tulajdon is tulajdon, és össze kell fogni az internetszolgáltatókkal. Követendő példaként említette Franciaországot, ahol a szolgáltatók folyamatos figyelmeztetésekkel és bizonyos szolgáltatások megvonásával hívják fel a figyelmet a legális letöltésekre.

Tavaly a magyar filmipar hatmilliárd forinttól esett el - ez a nettó 29 milliárd forintra tehető forgalomnak húsz százalékát teszi ki - hangsúlyozta Kondorosi Ferenc.

A kedden indult kampányban a művészvilág jeles képviselői is közreműködnek, és arra hívják fel a figyelmet, hogy a szellemi tulajdonjog megsértése nemcsak bűncselekmény, hanem károkozás és erkölcsileg is elítélendő cselekedet.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×