Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
321.51
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

GfK: Tizenhárom éves mélyponton a megtakarítással rendelkezők aránya

Tizenhárom éves mélypontra, 19,2 százalékra csökkent a pénzügyi megtakarításokkal rendelkezők aránya 2008 novemberében Magyarországon a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya szerint, amelyet kedden mutattak be Budapesten.

Bacher János, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója elmondta: 2004-ben még 37,6 százalék volt ez a mutató, amely drasztikus ütemben csökkent 2008 szeptemberében 23 százalékra, majd egy hónappal később 20 százalék alá. Ilyen alacsony érték még nem volt, a kutatás kezdete, 1995 óta.

A kutatás másik fő megállapítása az volt, hogy a magas betéti kamatok és az alacsony részvényárfolyamok ellenére a lakosság egyelőre nem változtatott érdemben megtakarítási szerkezetén, ugyanakkor nő az általános érdeklődés a pénzügyi folyamatok iránt. Mindez Bacher János szerint arra enged következtetni, hogy az emberek figyelnek, kivárnak, de egyelőre nem nyúltak a pénzükhöz.

A megtakarítások célját tekintve tíz százalékponttal 68 százalékra emelkedett azok aránya, akik váratlan kiadásokra tesznek félre, továbbá nyolc százalékponttal 39 százalékra nőtt azok hányada, akiket hosszú távra (például nyugdíjra) takarékoskodnak.

A GfK ügyfélkapcsolati igazgatója kitért arra is, hogy eközben számottevően csökkent a beruházásokra félretevő lakosság aránya. Az eredmények azt tükrözik, hogy az emberek egy része a válság hatására elhalasztja a lakásvásárlást, és inkább a meglévő lakhely felújítására tesz félre. Azok aránya, akik autóvásárlás céljából takarítanak meg, a 2005-ös 13 százalékról 2008 novemberére 6 százalékra csökkent, mondta el Bacher János.

A felmérés szerint a válság ellenére nem rendült meg a lakosság általános bizalma a bankok iránt, ugyanakkor 60 százalékra nőtt azok aránya, akik elképzelhetőnek tartják egyes bankok csődjét. Az emberek túlnyomó része viszont saját bankja esetében ennek lehetőségével nem számol - mutatott rá Bacher János.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×