Infostart.hu
eur:
353.65
usd:
305.8
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Tíz napon belül folytatódhat a vasutassztrájk - a nap legfontosabb hírei

Tíz napon belül folytatja a határozatlan idejű országos sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, ha a következő napokban sem sikerül megállapodni a két legfőbb követelésről.

Gaskó István, az érdekképviselet elnöke elmondta: azt szeretnék, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, és a megajánlott 6,9 százalék mellett 10 százalékos többlet béremelést kérnek a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak. Sigulinszki Tibor, a vasúttársaság szóvivője korábban azt mondta: a MÁV továbbra sem engedhet álláspontjából, miután az érdekképviselet követeléseinek nincs gazdasági alapja.

Medgyessy elképzelhetőnek tartja a nagykoalíciót

Elképzelhetőnek tartja a jelenlegi gazdasági helyzetben egy átmeneti nagykoalíciós kormány létrehozását Medgyessy Péter volt kormányfő. A politikus az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban azt mondta: elengedhetetlen lenne a Fidesz és az MSZP közötti összefogás a válság után szükséges reformok elindításához, és a recesszió megállításához. Medgyessy Péter úgy fogalmazott: lát esélyt arra, hogy a politikai erők félreteszik ellentéteiket és az ország érdekében komoly tárgyalásokat kezdenek az átmeneti nagykoalíciós kormányról.

Fidesz: Nem készült fel eléggé az MNB

A Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője szerint nem készült fel megfelelően a pénzpiaci válság kezelésére a Magyar Nemzeti Bank. Varga Mihály, miután gazdasági vezetőkkel tárgyalt, azt mondta: a jegybank a többi között akkor hibázott, amikor nem csökkentette időben az alapkamatot, és nem töltötte fel a devizatartalékokat. A volt pénzügyminiszter a megtakarítások ösztönzése mellett továbbra is elengedhetetlennek nevezte az alapkamat csökkentését. Később Iglódi-Csató Judit, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője úgy nyilatkozott: nyitottak minden párbeszédre, amelynek a célja a magyar gazdaság stabilitásának fenntartása, fejlődésének támogatása.

Felgyorsítják a nagy infrastrukturális beruházásokat

Gyorsítaná a munkahelyeket teremtő nagy infrastrukturális fejlesztéseket a foglalkoztatás elősegítése érdekében a kabinet. Tukacs István, a gazdasági válsággal összefüggő döntések összehangolásáért felelős kormánybiztos azt mondta: az elmúlt hónapokban mintegy 21 ezerrel nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma, a létszámleépítés leginkább az elektronikai ipart, a gépipart és a gépjárműgyártást érinti.

"Mentőövet" dobna a vállalkozásoknak a PwC

Átmenetileg megváltoztatna egyes adószabályokat a vállalkozások helyzetének javítása és a beruházási kedv érdekében a PricewaterhouseCoopers. Erdős Gabriella, a szervezet cégtársa az adó- és pénzügyi tanácsadó éves konferenciáján elmondta: ilyen intézkedés lehetne a veszteségelhatárolás alkalmazásának megkönnyítése, vagy az állami támogatás és a fejlesztési adókedvezmény feltételeinek enyhítése.

Dolgozói felét elbocsátja a Perlos

Tavasszal 500 dolgozóját, vagyis alkalmazottainak felét bocsátja el a Perlos komáromi gyára. Timo Rouvinen, a mobiltelefon-alkatrészeket készítő vállalat ügyvezetője a csökkenő megrendelésekkel indokolta a lépéseket. Az üzemben jelenleg 160 kölcsönzött munkás dolgozik, az ő munkaviszonyuk még hamarabb megszűnik.

Patai Mihály a BÉT elnöke

Patai Mihályt választotta elnökévé a Budapesti Értéktőzsde rendkívüli közgyűlése után a megújított igazgatóság. Patai Mihályt, az UniCredit Bank Hungary elnök-vezérigazgatóját a BÉT-ben többségi tulajdonos osztrák konzorcium jelölte a tőzsdeelnöki posztra.

Elhalasztja az OTP a lengyel tőzsdei bevezetést

Elhalasztja az OTP a lengyel tőzsdei bevezetést. A hivatalos közlés szerint a bank továbbra is napirenden tartja a projektet, de az - a globális pénz- és tőkepiaci folyamatok kedvezőtlen hatásai miatt - várhatóan nem zárul le az idén.

Kamatvágások több országban

Londonban - a várakozásoknak megfelelően - radikálisan, 100 bázisponttal, 2 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport arra számít, hogy a kamat 2009 közepéig egy százalékra csökken, noha már a november óta érvényes 3 százalék is 54 éves mélypontot jelentett. Nem sokkal később az Európai Központi Bank is kamatot mérsékelt; a testület 75 bázispontos csökkentésről döntött, így az új kamat 2,5 százalék.

Kiadható az Aranykéz utcai merénylet gyanúsítottja

A prágai városi bíróság szerint kiadható Magyarországnak Jozef Rohác, a többrendbeli gyilkossággal vádolt és a budapesti Aranykéz utcai robbantásokkal kapcsolatba hozható szlovák állampolgár. A nemzetközi körözés alatt álló 52 éves férfit október végén tartóztatták le a cseh fővárosban. A prágai városi bíróság közölte: a kiadás előtt be kell fejezni azt a büntetőeljárást, amelyet a cseh rendőrség folytat ittas vezetés, valamint hivatalos iratok hamisítása miatt Jozef Rohác ellen. A férfi panaszt nyújtott be a kiadatásról szóló döntés miatt.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×