Infostart.hu
eur:
353.66
usd:
305.68
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Fidesz: a kormány két kiskaput bezár, négyet kinyit

A Fidesz szerint a szociális törvények módosítása nem segíti a munkába állás ösztönzését, mivel bezár két kiskaput és kinyit négyet - mondta Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa.

A parlament előtt lévő törvényjavaslat a módosításokkal együtt is egy alkalmatlan kormány alkalmatlan intézkedése egy súlyos probléma kezelésére - vélekedett az országgyűlési képviselő az Út a munkába programot tartalmazó előterjesztésről.

Czomba Sándor hozzátette: a javaslat céljával egyetértenek, de a megvalósítás módjával nem, és nem is fogják megszavazni az Országgyűlésben a törvényjavaslatot.

A Fidesz már korábban jelezte, hogy módosító indítványokkal fogj "megbombázni" a törvényjavaslatot. Czomba Sándor hangsúlyozta: a benyújtott mintegy száz módosító javaslat kétharmadát mégsem ők, hanem a szocialista és a szabad demokrata képviselők nyújtották be, ami szerinte azt jelenti, hogy a kormány által beterjesztett törvényjavaslattal nagyon nagy baj van.

A problémák közé sorolta, hogy a rendelkezésre állási támogatás a javaslat szerint nem minősül jövedelemnek azért, hogy egyéb ellátásra jogosult legyen az érintett. Czomba Sándor úgy látja, ez a rendelkezés visszafogja a munkaerőpiacon való részvételt, mert ha valaki elhelyezkedik a vállalkozói szférában, minden egyes forint, amit kap, jövedelemnek számít, így minden más szociális ellátástól elesik.

Az ellenzéki képviselő a Start programot is kifogásolta, szerinte azzal az a baj, hogy olyan feltételekhez kötik, ami miatt nem érdemes igénybe venni.

A Fidesz a mostani szociális ellátórendszer kapcsán kifogásolja, hogy olyan magasak a segélyek, ami miatt nem éri meg dolgozni. Czomba Sándor hozzáfűzte: az előterjesztés szerint marad a szociális segélyre épülő ellátási rendszer az egészségkárosodottak, az 55 év felettiek, a három gyereket egyedül nevelők és az önkormányzati rendeletben meghatározottak számára.

E kör meghatározását érthetetlennek tartja, ezért a Fidesz azt javasolja, hogy csak az egészségkárosodottak maradjanak a kedvezményezettek között, a vonatkozó módosító indítvány azonban nem kapott támogatást.

Feltételhez kötnék a segélyt

Czomba Sándor közölte: a törvény "bezár két kiskaput és kinyit négy újat", és a módosításokkal az önkormányzatokra is óriási teher zúdul. Mint mondta, javasolták, hogy a közfoglalkoztatottaknak ne csak a bérét biztosítsák az önkormányzatoknak, hanem az eszközöket is. "Nincs annyi gereblye, lapát, meg ásó a világon, mint amennyire ott szükség van" - fogalmazott.

A politikus pártja "meredek" javaslatai közé sorolta azokat, amelyek alapján akik nem képesek saját portájukat rendben tartani, nem kapnának segélyt. Nem hiteles, aki azt állítja, hogy nincs miből megélnie és közben ennyire sem hajlandó a közösség érdekében - jegyezte meg. Azt is javasolták, hogy vonják meg attól a szociális segélyt, aki tanköteles korú gyerekét nem járatja iskolába.

Az Országgyűlés előtt lévő szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosítása a segélyezési rendszert úgy alakítaná át, hogy a hangsúlyt a pénzbeli ellátások helyett az aktív eszközökre: a közfoglalkoztatásban és a képzésben, illetve a munkaerő-piaci programokban való részvételre helyezi át.

Az Országgyűlés által tárgyalt javaslat kiemelt célja, hogy munkára képes, de jelenleg tartósan munkanélküli személyek vegyenek részt valamelyik közfoglalkoztatási programban.

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter korábban a finanszírozási rendszer átalakításáról azt mondta, hogy jelenleg a rendszeres szociális segélyek és a közcélú foglalkoztatás forrásainak mintegy 76 százalékát az előbbiekre fordítják. A jövő évtől viszont ennek aránya 49 százalékra csökkenés az összeg 51 százalékát a közcélú foglalkoztatásra lehet elkölteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×