Infostart.hu
eur:
366.86
usd:
322.74
bux:
151417.59
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Miniszterek is érintettek földügyletben?

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Ellenőrző Bizottságának tagja szerint Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is tudott a pákozdi földterülettel összefüggő jogügyletekről. Budai Gyula azt mondta: ezt a birtokában lévő dokumentumokkal bizonyítani is tudja.

Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója elmondta, hogy birtokában vannak olyan dokumentumok, amelyek a két miniszter érintettségét bizonyítják, ezért csütörtökön bejelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél. Arra kérte a testület vezetőjét, vizsgálja meg, "hogy Gráf József miniszternek, illetve Juhász Ferenc volt miniszternek milyen szerepe lehetett a Benedek Fülöphöz kapcsolódó földügylethez" - olvasható Budai Gyula bejelentésében.

Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgató-helyettese, az agrártárca volt szakállamtitkára ellen hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt indult nyomozás egy 202 hektáros, pákozdi ingatlan művelésből való, a jogszabályok megsértésével történt kivonása miatt. Az eljárás során merült fel annak a gyanúja, hogy a földhivatal az akkor még az agrártárca szakállamtitkáraként dolgozó Benedek Fülöp jogellenes befolyására hozta meg 2006 decemberében idevonatkozó határozatát, ezért a Fejér Megyei Főügyészség 2007 nyarán elrendelte az ügyben a nyomozást, amelynek lefolytatásával a Székesfehérvári Nyomozóügyészséget bízta meg.

A pákozdi ingatlant a Nemzeti Földalaphoz kerülését követően minősítették mezőgazdasági hasznosítású területté, amely a Natura 2000 program része, és a szigorú természetvédelmi előírások miatt nem beépíthető. A területet azonban még az átminősítés előtt vásárolta meg egy székesfehérvári vállalkozó, azzal a céllal, hogy ott üdülőfalut és golfpályát létesítsen.

A nyomozást 2008. október 10-én zárta le a Székesfehérvári Nyomozóügyészség. November 6-án hivatali visszaélés bűntettének elkövetésével vádolta meg a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség Benedeket, a minisztériumi titkárságvezetőt és bűnsegédként a Fejér Megyei Földhivatal volt vezetőjét. November 7-én Benedek Fülöp közleményben tudatta, hogy nem követett el hivatali visszaélést.

Budai Gyula elmondta, hogy a bejelentéssel együtt azt a birtokában lévő dokumentumot is átadta a Főügyészségnek, amely "azt igazolja, hogy mind Gráf József, mind pedig Juhász Ferenc legalább három alkalommal írt alá olyan dokumentumot, amelyből tudnia kellett, hogy ez a földterület nem igazán a jogszabályi előírásoknak megfelelően kerül átminősítésre, illetve visszaminősítésre."

Hozzátette, hogy a szóban forgó terület "a kiírás előtt a magyar állam tulajdonában volt, de a Honvédelmi Minisztérium kezelésében... Ahhoz, hogy ezen a földterületen bármiféle gazdasági beruházást tudjanak végrehajtani, a HM-nek (Honvédelmi Minisztérium) át kellett adnia ezt a területet az FVM (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium) kezelésébe, tulajdonába, ki kellett vonni a művelési ágból, és miután a művelési ágból kivonták, ekkor lehetett volna ipari területté minősíteni."

Budai szerint a dokumentumok alapján bizonyítható, hogy ennek a területnek a vagyonkezelésbe történő átadásában Benedek Fülöp személyesen járt el a Honvédelmi Minisztériumnál, mivel ő kezdeményezte a terület Nemzeti Földalapkezelő Szervezet kezelésébe történő átadását, ehhez azonban Gráf Józsefnek és Juhász Ferencnek egy közös nyilatkozatot kellett aláírnia a vagyonkezelés és használat átadásáról. "Ezt a közös nyilatkozatot a birtokomban lévő dokumentum alapján 2006. március 31-én írta alá Gráf József és Juhász Ferenc" - mondta a Magosz szövetségi igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Az óriásplakátok mintegy kilenctizedét meg kellene szüntetni a közterületi reklámok szabályozásának tervezett szigorítása miatt – mondta az InfoRádióban a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának vezetője. Bauer Tamás szerint a változtatás több száz vállalkozás működését veszélyeztetné, és a reklámfelületeknek helyet adó ingatlantulajdonosok is bevételtől esnének el.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten esnek az európai részvénypiacok. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×