Infostart.hu
eur:
366.68
usd:
322.46
bux:
151325.69
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Hiller: Több pénz jut jövőre az oktatásra

Az Új Tudás Program uniós és nemzeti forrásaival együtt összességében jóval több pénz jut jövőre a közoktatásra és a felsőoktatásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az oktatási és kulturális miniszter.

Kedden fogadta el az Országgyűlés a 2009-es költségvetés sarokszámait. Ennek kapcsán Hiller István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a költségvetés alapján 420 milliárd forintot kap jövőre, nagyjából ugyanannyit, mint 2008-ban. Hozzátette: az oktatás költségei nemcsak az OKM, hanem döntő többségben az önkormányzati, illetve a szociális és az egészségügyi minisztérium költségvetésénél vannak.

Az oktatási és kulturális miniszter elmondta: az oktatás büdzséjéből kikerült a 13. havi fizetés, amely 39,4 milliárd forintot vitt el, az Új Tudás Program keretében pedig nemzeti forrásból 27 milliárd, uniós forrásból további 90 milliárd forint jut oktatásügyre, így tehát jól jár a magyar közoktatás.

A politikus az egyetemek ingatlanértékesítésével kapcsolatban hangsúlyozta: a felsőoktatatás működésében a korszerűsítést támogatja, a privatizációt pedig nem. Éppen ezért azt a szocialista módosító indítványt támogatják, amely értelmében az állami felsőoktatási intézmények tulajdonosi szerkezetében nem történhet változás, vagyis a tulajdonos továbbra is az állam.

A vagyonkezelői jogok azonban átkerülhetnek a felsőoktatási intézetekhez, bizonyos feltételekkel: a felsőoktatási intézmény az állami törzstőkéből származott ingatlant csak akkor idegenítheti el, ha az ebből befolyt jövedelmet helyben, az adott városban ingatlanba fekteti. Ha ezt nem teszi, akkor az ingatlant csak állami felügyelettel, az oktatási miniszter jóváhagyásával értékesítheti - hangsúlyozta Hiller István.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. A magyar miniszterelnök kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára, ahol XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. Eközben a bírósági eljárások kiszámíthatóságának, gyorsaságának és hatékonyságának növeléséről egyeztetett az Igazságügyi Minisztérium vezetése az Országos Bírósági Hivatal elnökével, valamint a törvényszékek vezetőivel. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×