Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
308.57
bux:
134011.68
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Csalással gyanúsítják a szabad demokrata politikust

Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítja az ügyészség az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét - erősítette meg az InfoRádiónak a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Fazekas Géza elmondta: az ügynek összesen hét gyanúsítottja van, a képviselő és a vele együttműködő vállalkozó 700 millió forintos kárt okozott a VII. kerületi önkormányzatnak.

Gál György szabad demokrata önkormányzati képviselőt, a párt erzsébetvárosi frakcióvezetőjét kedden tartóztatták le. Az SZDSZ fővárosi választmányának elnöksége kedden felszólította a politikust, hogy függessze fel tagsági viszonyát.

A gyanú szerint a főváros VII. kerületi önkormányzata gazdasági bizottságának elnöke 2002-től kapcsolatban állt azzal a vállalkozóval, aki az önkormányzat tulajdonában álló több lakóházat forgalmi érték alatt akart megvásárolni, majd a vásárlást követően - off-shore társaságok közbeiktatásával - rövid időn belül, jelentős haszonnal a már egyébként is érdeklődő külföldi befektetőknek értékesíteni.

A vállalkozó elképzelésében a bizottság elnöke is jó üzleti lehetőséget látott, ezért azt támogatta.

A főügyészség közlése szerint, az ingatlanok vételárára vonatkozó előzetes egyeztetésük alapján megállapodtak abban, hogy a vállalkozó projektcégeket alapít, amelyek a valós forgalmi érték alatti vételáron fogják megvásárolni a kiszemelt ingatlanokat. A vállalkozó az egyes cégekbe a bizalmas ismerőseit "strómanként" helyezte el.

A vételárról történt egyeztetés során a gazdasági bizottság elnöke közölte a vállalkozóval, hogy mennyit kell a részére fizetnie azért, hogy az adott házat neki, illetve az általa alapított projektcégnek adja el az önkormányzat.

Ezután a gazdasági bizottság elnöke felvette a kapcsolatot az ügyletbe bevont értékbecslő cég vezetőjével, akit szóban felhívott arra, hogy mely ingatlant és milyen forgalmi értékre kell felértékelnie. A valótlan tartalmú értékbecslés felhasználásával a gazdasági bizottság elnöke az ingatlan valós forgalmi értékét tekintve a gazdasági bizottság tagjait, majd ezt követően a képviselő-testületet tévedésbe ejtette.

A megalapozott gyanú szerint ezzel a módszerrel nyolc önkormányzati lakóházat értékesítettek a 2003. és a 2004. évben.

A gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke összesen 195 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a támogató segítségéért. A politikus a főügyészség határozatai és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, tagadva a bűncselekmények elkövetését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Vagyonadó, babaváró, kriptopénzek, kórházi klímák, újabb csontváz - Itt vannak a kormány legújabb bejelentései

Vagyonadó, babaváró, kriptopénzek, kórházi klímák, újabb csontváz - Itt vannak a kormány legújabb bejelentései

Fontos döntéseket hozott szerdai ülésén a Tisza-kormány, melyekről a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón mond részleteket Magyar Péter miniszterelnök. A tájékoztatón kiderült, hogy a kormány döntött a Diákhitel 1 kamatstopjának határidejének kitolásáról az év végéig, a babaváró hitelre vonatkozó moratóriumot is meghosszabbította a kormány. Ez utóbbi döntés 24 ezer családot érint. Budapest újabb haladékot kap a fizetési kötelezettségének teljesítésére, így később kell fizetnie a 37+12 milliárd forintot. Magyar Péter elmondása szerint a kórházak működtetésével megbízott KEF krónikusan alul volt finanszírozva, például a kórházi klímák karbantartására sem volt betervezve fedezet a költségvetésbe. Ezen is változtat az új kormány. Az eseményről a helyszínről élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×