Infostart.hu
eur:
365.66
usd:
321.1
bux:
0
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Adócsökkentésre nem lát módot a kormány

Több százmilliárd forintos kiadáscsökkentés, illetve egy több formában kommunikált 1400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomag Magyarországon, célzott, vállalkozásokat segítő, adócsökkentő programok már nemcsak a nyugat-, hanem más kelet-európai államokban is. Nálunk ez utóbbira egyelőre nem lát lehetőséget a kormányzópárt.

Jövőre nem lesz 13. havi bér, nem emelkedik a közszféra dolgozóinak fizetése, csökken az állami cégek vezetőinek tiszteletdíja, és a kormány befagyaszt több kormányzati kommunikációs kiadást. A miniszterelnök egyebek mellett ezeket jelentette be három héttel ezelőtt azon az ötpárti tanácskozáson, amelyen a pártok vezetői eredetileg a Nemzetközi Valutaalap által kilátásba helyezett készenléti hitelkeretről tárgyaltak volna.

Gyurcsány Ferenc a pénzpiaci válság által okozott károk enyhítésével összefüggő kiadáscsökkentésekről is beszélt, mint mondta: "Ma nem merünk, nem tudunk kötelezettséget vállalni".

A 13. havi nyugdíj jövőre csak a 62 év felettieknek jár, és annak összege nem lehet több 80 ezer forintnál. A miniszterelnök azt ígérte, jövőre jelentősen egyszerűsítik az adórendszert, melynek következtében csökkenthetők lesznek a munkaterhek.

Később a kormány egy hatpontos gazdaságélénkítő programot is bejelentett. Ennek keretében 1400 milliárd forint közvetlen támogatás adható a magyar vállalkozásoknak, és a csomag több mint százezer munkahely megtartásához kínál forrásokat.

Szó van arról is, hogy jelentős járulékkedvezményt kapnak azok a kis- és közepes magyar vállalkozások, amelyek egy új alkalmazottat felvesznek, ugyanis rajta kívül további öt alkalmazott után kevesebb járulékot kell majd fizetnie. Erre annyi pénzt különítettek el, hogy húszezer új munkahely jöhet létre és százezer munkahelyet pedig megtarthatnak.

Az állam 2000 milliárd forintos gazdaságélénkítő beruházást támogat, és 2300 exportőrnek nyújt közvetlen támogatást. Ezen kívül némileg csökkenő bürokratikus terheket is kilátásba helyezett a kormány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? – Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? – Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×