Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
321.1
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

A költségvetési bizottság elutasította a bankmentőcsomagot

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága hétfői ülésén az ellenzéki képviselők nem szavazataival elutasította, vagyis nem találta általános parlamenti vitára alkalmasnak a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló törvényjavaslatot, illetve ehhez kapcsolódóan az ez évi költségvetés módosítását.

A "bankmentőcsomag" néven ismertté vált törvényjavaslatot csak a szocialista honatyák támogatták, az ellenzék részéről több kifogást is felvetettek.

Az ellenzéki képviselők közül többen például alkotmányosság szempontjából aggályosnak találták a törvényjavaslatot, emellett úgy vélték, hogy az életbe lépése túlzott jogokat adna az államnak a pénzintézetek irányításában.

Veres János az ülés után újságíróknak nyilatkozva sajnálatát fejezte ki, hogy a bizottság nem támogatta a törvényjavaslatot, úgy fogalmazott, hogy ezzel a bizottság nem adott lehetőséget arra, hogy Magyarország ledolgozza versenyhátrányát a többi európai országhoz képest.

A pénzügyminiszter kiemelte: mivel más bizottságok támogatták, azaz általános vitára ajánlották a bankmentőcsomagot, a kormány az általános vita során kész módosítani néhány pontján a tervezett új törvényt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A negatív hangulatból Japán lóg ki, a háromnapos ünnepi szünet után a Nikkei több mint 1 százalékkal emelkedik. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×