Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szalmonellajárvány: tíz nap alatt 76 beteg Somogyban

Négy somogyi általános iskolában és egy pécsi óvodában van szalmonellajárvány; tíz nap alatt összesen 76-an betegedtek meg - közölte az ÁNTSZ dél-dunántúli regionális intézetének főorvosa.

Szűcs Mária járványügyi osztályvezető tájékoztatása szerint Somogyban két nagyatádi általános iskolában, a rinyaszentkirályi és a görgetegi általános iskolában, valamint egy pécsi óvodában csütörtök reggeli adatok szerint 76-en fertőződtek meg, két felnőtt kivételével mindannyian gyerekek. Hatan közülük kórházi ápolására szorultak.

Az első megbetegedés november 3-án történt; nagyobb számú megbetegedésről az ÁNTSZ két nappal később kapott jelzést, s egyben arról is, hogy Nagyatádon megszaporodott a szalmonellafertőzés gyanújával orvoshoz fordulók száma - mondta főorvos.

Közölte, hogy azóta kollégái folyamatosan gyűjtik és elemzik az adatokat, már minden érintett településről vannak minták, amelyek igazolták a szalmonellabaktériummal való fertőzöttséget.

Szűcs Mária a fertőzés okáról elmondta: ismereteik szerint az óvodában, illetve az iskolákban feltálalt ételek okozhatták a megbetegedést. Azt is vizsgálják, van-e összefüggés a különböző települések megbetegedései között.

Elképzelhető, hogy a napokban még lesznek újabb betegek, mivel a fertőzést továbbadhatják a már megbetegedettek a környezetükben. A betegségre jellemző tünetek: láz, hányinger, hányás, gyakori hasmenés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×