Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Orbán Viktor az emberek ellen nem fog össze senkivel

Nem megy el a miniszterelnök által kezdeményezett újabb gazdasági csúcstalálkozóra a Fidesz elnöke. A kormányfő a parlament gazdasági bizottságának csütörtöki ülésén vitatná meg a pénzügyi válság hatásait enyhítő intézkedéseket a képviselőkön kívül a parlamenti frakcióvezetőkkel és a pártelnökökkel.

A miniszterelnök által összehívott második gazdasági csúcsértekezletre már nem megy el a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke.

Orbán Viktor erről a HírTV-nek adott nyilatkozatában beszélt, miután Gyurcsány Ferenc kormányfő levélben kérte a volt miniszterelnököt, hogy jöjjön el a parlament gazdasági bizottságának ülésén tartandó csúcsra. Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor csalódást okozna, ha távol maradna, Orbán Viktor viszont közölte, a távolmaradását jelzésnek szánja.

Mint Orbán Viktor elmondta: "Szeretném világossá tenni, hogy sem én, sem a Fidesz nem fogunk össze egy párttal sem az emberek ellen. Ez egy olyan összefogás lenne, ami az emberek ellen lenne, és lenyomják az emberek torkán a békát, a megszorító csomagot. Ebben nem vagyunk partnerek".

Orbán Viktor azt mondta, a Fidesz az európai utat javasolja a pénzügyi válságból kilábalásra: ennek lényege az adócsökkentés és növekedés. A politikus szerint ezt a megoldást az MSZP nem is akarja észrevenni. A kormányszóvivő ezzel szemben úgy látja, megvalósíthatatlan a Fidesz programja.

Daróczi Dávid szerint ezt a négy dolgot egyszerre lehetetlen megcsinálni úgy, hogy legalább az egyikből ne adna fel az ember. A Fidesz szerint viszont ezt lehet. Vállalkozások segítése, adócsökkentés úgy, hogy a költségvetési egyensúly nem sérül, és a szociális szempontok is megmaradnak. Ilyen nincs, ez nonszensz - állította a kormányszóvivő. Ha a Fidesznek jobb programja van, mint a kormánynak, akkor a kormány készen áll arra, hogy azt a programot hajtsa végre.

Daróczi Dávid hozzátette, ha majd egyes pártok túllépnek a saját árnyékukon, akkor a kormány közösen fogja velük kidolgozni a javaslatokat. A csütörtökre tervezett csúcstalálkozón a pártelnök mellett a parlamenti frakcióvezető sem vesz részt, Navracsics Tibor aznap külföldön lesz. A gazdasági bizottság fideszes tagjai viszont ott lesznek az egyeztetésen.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×