Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kétszázmilliót adnak műfüves focipályákra

Kétszázmillió forinttal támogatja az Országos Labdarúgópálya Létesítési programot az Önkormányzati Minisztérium. A sportért is felelős tárca vezetője azt mondta: a pályánként 2 millió forintos támogatást a Települési Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása igényelheti december 5-éig.

Gyenesei István közölte: egy kistérségi társulás legfeljebb három műfüves futsal pályára nyújthat be támogatási kérelmet. Hangsúlyozta: az OLLÉ-programra külön rendszert dolgoznak ki arra az esetre, ha mégsem lenne elegendő jelentkező, ugyanis a pénzt még az idén le kell hívni a tárca számlájáról.

Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke elmondta: eddig 125 önkormányzat megbízásából 225 pályára folytattak le közbeszerzést.

Az OLLÉ-program célja, hogy az önkormányzatok tulajdonában lévő területeken új, korszerű, villanyvilágítással ellátott műfüves pályák létesüljenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×