Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Négypontos javaslat az EU állam- és kormányfőinek

Változik a jövő évi költségvetéshez tartózó növekedési, inflációs, és béralakulási mutató - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) tagjaival folytatott konzultáció utáni tájékoztatón, ahol a szombati nemzeti csúcs előkészítését vitatták. A kormányfő elmondta azt is, hogy négypontos javaslatot terjeszt a kabinet az EU állam- és kormányfői elé.

A kormány most azzal számol, hogy a korábbinál kisebb növekedés kisebb inflációval jár együtt, miközben a bérjövedelmek az inflációval egyező mértékben emelkednek - jelezte Gyurcsány Ferenc. Hangsúlyozta: "fontos, hogy egyezség jöjjön létre a nemzeti csúcson az azonnali lépésekről, majd 2009. évről".

A miniszterelnök közölte: az elfogadott betétvédelmi törvény nemcsak a lakossági betétekre nyújt garanciát 13 millió forintig, de a vállalkozói betétekre is.

A munkavállalókat képviselő Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, hogy a keddi találkozón "töröltük a bérbefagyasztás kifejezést a jövő évi bértárgyalások kapcsán".

Borsik János az InfoRádiónak elmondta: megállapodtak, hogy semmiféle "jegelés vagy bérbefagyasztás nem lesz". Hangsúlyozta: jövőre egész százalékpontokkal kell, hogy növekedjenek a reálkeresetek.

Az idei év első 7 hónapjára vonatkozó KSH-jelentés szerint átlagosan és országos szinten mindössze 0,4 százalékkal növekedtek a reálbérek, ám a szövetség elnöke szerint ezt az emberek egyáltalán nem tudják érzékelni.
 
Borsik János nem ért egyet a bérek szinten tartásával, mert mint mondta, a munkavállalók rászolgáltak arra, hogy növekedjen keresetük.

Az OÉT pénteki ülésén folytatódnak a bértárgyalások. Ezt megerősítette Futó Péter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, aki szerint a tárgyalások három legfontosabb eleme a stabilitás, az összefogás és a bizalom.

Négypontos magyar javaslat

Négypontos javaslatot terjeszt a magyar kormány az Európai Unió állam- és kormányfői elé Brüsszelben, ahol szerdán tárgyalnak a nemzetközi pénzügyi válság okozta teendőkről - jelentette be Gyurcsány Ferenc.

A politikai kohéziós szabályozást a kis- és közepes vállalatok javára kívánja megváltoztatni a magyar javaslat - mondta a miniszterelnök. Ezért javasolják azt is, hogy az egyes támogatott programokon belül kisebb legyen a nemzeti hozzájárulás minimálisan megkövetelt mértéke.

A második javaslat egy maastrichti kritériumot érint, eszerint recessziós időben függesszék fel a GDP arányosan 3 százalékos államháztartási hiány további csökkentésére vonatkozó kötelezettséget, azaz 0-3 százalék közötti hiány esetén szabadon megfogalmazható legyen a költségvetési pálya.

Az Európai Központi Bank, függetlenül attól, hogy egy ország tagja az euróövezetnek, vagy nem, ugyanazokat az intervenciós eszközöket használhassa az Európai Unió tagjainak esetében - ez a miniszterelnök által ismertetett harmadik javaslat.

A negyedik javaslat már korábban ismert volt, eszerint a pénzügyi felügyeletek tevékenységében új, egységes EU szabályozásra van szükség - jelezte Gyurcsány Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×