Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Adócsökkentéshez keres forrásokat az SZDSZ

A Népszabadság arról ír, hogy az SZDSZ frakciója ma tárgyal a Kóka János frakcióvezető nevével fémjelzett adójavaslatról. A tervezet célja, hogy gyorsabban csökkenjen a deficit, és érdemi adócsökkentéshez teremtsen forrásokat, illetve, hogy az adófizetők legalább négyötöde 18 százalékkal adózzon. Ehhez pedig 2,5-3 millió forintra tolnák fel a sávhatárt.

A konvergenciaprogramban tervezettnél gyorsabb ütemben csökkentenék az államháztartás hiányát és az állami újraelosztás mértékét. Korlátoznák az államháztartás - nem kamatjellegű - elsődleges kiadásait. Vagyis 2009-ben az idei szinten állítanák meg az elsődleges kiadások növekedését, 2010-2011-ben pedig a növekedést az előző évi tényleges gazdasági növekedés mértékének a felénél húznák meg. A javaslat másik pillére az adóreform-alap: a nem tervezett költségvetési bevételeket és a megtakarított kiadásokat elkülönített számlára irányítanák.

A Magyar Nemzet beszámol arról, hogy Budapesti Fejlesztési Tanács néven újabb fórumot hoztak létre a kormány és a főváros szocialista vezetői, ezúttal a hónapok óta tehetetlennek bizonyuló Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester kihagyásával. A testület egyik fő feladata a ma leálló 4-es metró beruházásának újraindítása, az anyagilag és politikailag is ellehetetlenülő önkormányzat megmentése lenne. Mindezt az ellenzék csak akkor támogatja, ha a rendre kudarcot vallott bizottságosdi helyett munkához látnak, és a várost anyagilag is támogatják. A 4-es metróval kapcsolatban a lap leírja: az alagútfúrást végző, valamint a Szent Gellért téri állomást, az Etele téri pajzsindítót és a szellőző alagutakat építő Bamco konzorcium mától valamennyi helyszínen felfüggeszti a munkát, mivel 37 milliárd forintos követelése van a DBR Metró Projekt Igazgatósággal szemben. Amennyiben bírósági útra terelik a vitát, az a metró projektmenedzsere, Klados Gusztáv szerint is jelentős csúszáshoz vezet, és a főváros által legújabban hangoztatott 2011-es átadás is tarthatatlanná válik.

A Világgazdaság adószakértőket idéz, akik szerint nem szolgálja a gazdaság kifehérítését, hogy jövőre a magánszemélyek egyes háztartási szolgáltatások ellenértékének a 30 százalékát levonhatnák a személyi jövedelemadójukból. Ez ugyanis beleszámítana a maximum százezer forintos, ráadásul csak 3,4 millió forintos éves bruttó jövedelemig igénybe vehető adókedvezményi keretbe. Így pont azt a réteget nem motiválja a számlagyűjtésre, amely jellemzően több százezer forintos lakásfelújítást tervez, bébiszittert vagy házvezetőnőt alkalmaz.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy november 20-a és január 4-e között összevont ellenőrzésre számíthatnak az élelmiszer és gyógyszer, illetve gyógyhatású készítmény forgalmazásában, a színesfémgyűjtésben és kereskedelemben érintett vállalkozások, sőt az autóbontók is - számolt be Kondorosi Ferenc, az Új rend és Szabadság program kormánybiztosa. A fémgyűjtéssel- és kereskedelemmel kapcsolatos jogszabály - bár a Pénzügyminisztérium a VPOP túlzott leterhelése miatt még nem bólintott rá - a jövőben a jövedéki engedélyezéshez hasonló engedélyezési rendszert vezetne be a fém- és érckereskedők számára, akiknek naprakész nyilvántartást kellene vezetniük az átvett vagy általuk kezelt fémekről és a vevőkről is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×