Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Fidesz szerint 40 milliárdba kerülhet a késlekedés

A Fidesz szerint továbbra sem megfelelő a felkészülés a 2011-es magyar uniós elnökségre, és a késlekedés 40 milliárd forint többletkiadással járhat.

Nógrádi Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azzal összefüggésben beszélt, erről, hogy a Pénzügyminisztérium, az MSZP és az SZDSZ is leszavazta a költségvetés feltételeit rögzítő törvényjavaslatukat a szakbizottságban.

Nógrádi Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az öt parlamenti párt egyeztető fóruma elé eddig semmilyen javaslat nem érkezett az uniós elnökség költségvetéséről. Megismételte: számukra a megegyezés feltétele, hogy törvény szabályozza az uniós elnökséget, az ellenőrizhetőség mellett azt is rögzíteni szeretnék, hogy mennyi pénz fordítható erre a célra.

A képviselő hozzátette: azt szeretnék, ha törvényjavaslatuk napirend-kiegészítésként kerülne az Országgyűlés elé.

Az MSZP szerint Nógrádi Zoltán nem eléggé tájékozott az elnökségi felkészülés részleteiről. Kozma József, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának szocialista alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a témában a következő ötpárti egyeztetés október 7-én lesz, és az ülésen a pártok elé terjesztik a szükséges forrásokról szóló kormányzati javaslatokat.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×