Infostart.hu
eur:
360.78
usd:
314.89
bux:
152667.74
2026. szeptember 22. kedd Móric

Feljelentést tesz a Fidesz az úgynevezett megfigyelési ügyben - a nap legfontosabb hírei

Hivatali hatalommal való visszaélés és hivatalos személy által elkövetett jogosulatlan adatkezelés miatt feljelentést tesz a Fidesz az úgynevezett megfigyelési ügyben. Erről az ellenzéki párt frakcióigazgatója beszélt az InfoRádióban, miután nyilvánosságra hozták azokat a hanganyagokat, amelyeket a titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter bocsátott a nemzetbiztonsági bizottság rendelkezésére.

A felvételeken Demeter Ervin és Kövér László beszélget az UD Zrt. vezetőjével. Répássy Róbert hangsúlyozta: a hanganyag egyértelműen bizonyítja, hogy sem bűncselekményre, sem valamilyen bűnös kapcsolatra utaló jel nem merült fel a beszélgetések során. Hozzátette: lemondásra szólítják fel a titokminiszter, akit Demeter Ervin és Kövér László magánvádas eljárásban rágalmazásért beperel. Szilvásy György korábban azt mondta: nem hallgattak le országgyűlési képviselőket, de az ország nemzetbiztonsági érdekeit veszélyeztető bűncselekmények ügyében folytatott adatgyűjtés során kiderült: a gyanúsítottak rendszeres kapcsolatot tartottak fenn egyes fideszes politikusokkal.

Meghosszabbítaná a kormány a földvásárlási moratóriumot

Magyarország kezdeményezi az Európai Bizottságnál, hogy 2011-től további három évre érvényben maradjon a moratórium a külföldiek földvásárlására. Gőgös Zoltán, a földművelésügyi tárca államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: az intézkedésre azért van szükség, mert a 2013 utáni agrártámogatási változásokat úgy kell előkészíteni, hogy a magyar piacot időközben ne zavarja meg egy spekulációs földkivásárlás.

Kormányzati segítséget sürget a Magosz

Kormányzati lépéseket sürgetett a gabonatermelők megsegítése érdekében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. Jakab István a szervezet rendkívüli elnökségi és választmányi ülése előtt emlékeztetett arra: a piac áll, az árak pedig rendkívül alacsonyak. A zárt ajtók mögötti ülés után az elnök elmondta: az idei gabonatermés mennyisége jobb az átlagosnál, a minősége is megfelelő, ám nagy veszélyt jelent a gazdálkodókra a spekuláció. Gráf József agrárminiszter a tanácskozáson arról beszélt, hogy 15-16 milliárd forint értékű hitelfelvételt biztosítanak a gazdáknak, emellett támogatást nyújtanak az átmeneti tároláshoz.

Hétfőn szavaz a parlament az adatvédelmi ombudsmanról

Hétfőn szavaz a parlament Jóri András adatvédelmi biztos megválasztásáról - közölte a házbizottság ülése után az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin emlékeztetett arra: a képviselők titkos szavazással döntenek az ombudsman-jelöltről, akinek a megválasztásához kétharmados többség szükséges. Jóri András az államfő ötödik jelöltje a tisztségre.

Gyurcsány: Magyarország nem függetlenítheti magát Oroszországtól


A miniszterelnök szerint Magyarország nem függetlenítheti magát Oroszországtól. Gyurcsány Ferenc Budapesten egy Tom Lantosról szóló megemlékezésen úgy fogalmazott: össze kell egyeztetni az euroatlanti értékeket és az Oroszországgal folytatott viszonyt. A kormányfő a konferencián bejelentette: a kabinet kezdeményezi, hogy megalakuljon a Tom Lantos nemzetközi intézet a demokráciáért; az alapításról törvény is rendelkezne.

Védelem az internethasználóknak

Decembertől az internet-szolgáltatóknak nemcsak vállalniuk és mérniük kell a díjcsomagoknál garantált le- és feltöltési sebességet, hanem az értékeket a sávszélességgel együtt nyilvánosságra is kell hozniuk - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság főigazgató-helyettese. Dömötörné Ács Katalin az InfoRádióban elmondta: a kormányrendelet alapján a szolgáltatóknak meg kell jeleníteniük a garantált le- és feltöltési sebességet mindenhol, ahol az ügyfél tájékozódhat, így a szerződéseken, a honlapon és a hirdetéseken is.

Gyorsult az utas-ellenőrzés Ferihegyen

Jelentősen felgyorsult az utasok ellenőrzése a ferihegyi repülőtéren, miután befejeződött az új biztonsági rendszer kiépítése. Az üzemeltető Budapest Airport közölte: az új röntgengépek és mágneskapuk telepítésével, 25-30 százalékkal nőtt a hálózat áteresztő képessége.

Zavarta a zaj, átlőtt a szomszédba

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán súlyosan megsérült egy 3 éves kisfiú, akit légpuskával lőttek meg szerdán házuk udvarán. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a szomszédból lőtt át egy 81 éves férfi, a lövedék a combján találta el a gyermeket, akit kórházban ápolnak. Fülöp Gergely közölte: a férfi azt vallotta, hogy azért lőtt, mert zavarta az állandó ricsaj; nem látta, kire lő, és senkinek nem akart sérülést okozni.

Brüsszel szigorítja a kínai élelmiszerek ellenőrzését

Szigorítja a kínai élelmiszerek ellenőrzését az Európai Bizottság, egyben megtiltják a melaminos tejport tartalmazó termékek behozatalát. A testület szóvivője elmondta: a hatóságok megvizsgálják a közösség területére beérkező összes olyan kínai terméket, amely 50 százaléknál több tejport tartalmaz.

Háromtagú legénységgel indult a kínai űrhajó

Útjára indították a harmadik olyan kínai űrhajót, amely embereket juttat ki a világűrbe. A misszió során kínai űrhajós először tesz majd űrsétát. A Sencsou-7-et a Csiu-csüan-i űrközpontból egy Hosszú Menetelés nevű hordozórakéta emelte a magasba. A legénység háromtagú; közülük Csaj Cse-kang várhatóan szombaton száll ki a világűrbe mintegy negyven perces időtartamra.

Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×