Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Újabb sztrájk az egri kórházban

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak pénteken az egri Markhot Ferenc kórház dolgozói - közölte az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének intézményi vezetője.

Hegyaljai Judit elmondta: egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a Heves megyei önkormányzat bontsa fel a HospInvest Zrt-vel az egri kórház működtetéséről kötött szerződést.

Hangsúlyozta: ha a cég - a vezetők korábbi közlésének megfelelően - október 1-jén átveszi a kórházat, a dolgozók érdekképviseletei általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek.

A szocialista vezetésű Heves megyei önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc Kórházat.

A Heves Megyei Bíróság múlt hétfőn jogerősen hatályon kívül helyezte a határozatot, amely az intézmény vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé nyilvánította a HospInvestet, de a cég és a megyei vezetők szerint ezzel a határozathoz kapcsolódó szerződés nem vált semmissé.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×