Nyakó István elmondta, hogy a rendkívüli kongresszustól felhatalmazást várnak az egypárti szocialista kormányzás folytatásához, és megvitatják a Megegyezés című programot, amely Magyarország megújításának irányairól szól.

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.
A délelőtti gyengülés után hétfő esti szintje közelébe kapaszkodott vissza a forint a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése előtt.
US President Donald Trump is one of the first due to speak today, with France's Emmanuel Macron and Turkey's Recep Tayyip Erdoğan also on the schedule.