Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Critical Mass: "Olyan várost szeretnénk, mint Amszterdam"

Hétfőn, az Európai Autómentes Nap estéjén rendezi meg következő kerékpáros felvonulását Budapesten a Critical Mass nevű mozgalom. A kerékpárosok ezúttal nem lezárt útvonalakon haladnak majd, tehát csak a 12 évesnél idősebb bringásokat várják - hívta fel a figyelmet az egyik szervező az InfoRádiónak adott interjúban. Kürti Gábor az autósoktól türelmet kér, a főváros döntéshozóitól pedig azt: a határozathozatalok előtt vegyék figyelembe, hogy minden évben megduplázódik azoknak a budapestieknek a száma, akik kerékpárral akarnak közlekedni.

A Hősök terén este fél hétkor, míg a Moszkva téren nyolctól tartanak demonstrációt a fővárosi kerékpárosok. Idén nem felvonulnak, hanem közlekednek majd a bringások, a rendőrök sem zárják majd le az utakat, csupán biztosítják a forgalmat a nagyobb kereszteződésekben - mondta az InfoRádiónak az őszi Critical Mass szervezője.

Kürti Gábor hozzátette: azért nem felvonulást tartanak, mert az előkészítés során úgy találták, "bármerre is menne a menet, az a városnak gyakorlatilag mattot adna", megbénítaná a forgalmat. A szervező szerint most is lesznek ugyan dugók a Critical Mass miatt, ám nem feloldhatatlanok.

Mivel ez alkalommal nem zárják le az útvonalat a rendezvény idejére, a kerékpárosoknak ugyanolyan veszélyes lesz közlekedni, mint egyébként - hívta fel a figyelmet a szervező. Megjegyezte: 12 évesnél fiatalabbaknak nem is ajánlja a részvételt, már csak azért sem, mert az ennél kisebbek nem is közlekedhetnek főútvonalakon.

A szervezők a résztvevőktől a KRESZ betartását, az autósoktól pedig türelmet és megértést kérnek, az érintett útszakaszokon - a Nagykörúton belüli területen és a Moszkva tér környékén - ugyanis este meglehetősen nehéz lesz gépjárművel közlekedni. Kürti Gábor elmondta: ezúttal kevesebb bringásra számítanak, ám még így is több tízezer ember tekerhet a belvárosban hétfő este.

Egyszer majd olyan lesz

A Critical Mass-mozgalom szervezőinek célja az volt, hogy a főváros teremtse meg a kerékpározni akarók számára a közlekedés feltételeit közlekedésszervezési és infrastrukturális szempontból is - mondta Kürti Gábor. A szervező szerint a szemléletváltozás már tapasztalható: nagyon sokan bicikliznek Budapesten, az utóbbi három évben mindig megduplázódott a bringások száma.

"Olyan várost szeretnénk, mint Amszterdam" - mondta a Critical Mass szervezője, hozzátéve: azt szeretnék elérni, hogy az emberek ne a szegények közlekedési eszközének tekintsék a kerékpárt, hanem egy praktikus járműnek.

Kürti Gábor elmondta: a mozgalom nem elégedett a fővárosi döntéshozók munkájával. A Critical Mass-osok azt szeretnék elérni, hogy a budapesti közlekedésre fordított büdzsé 3-4 százalékát a kerékpározásra fordítsa a vezetés - ekkora a biciklisek aránya a fővárosi közlekedők körében.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×