Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Török Gábor: A Fidesznek látványos akciókra van szüksége

A hétfői szavazás megerősítette Gyurcsány Ferenc kormányfő pozícióját, ezután nem érdemes a parlament önfeloszlatását kezdeményezniük az ellenzéki pártoknak, a Fidesznek azonban látványos akciókat kell tennie - véli Török Gábor politológus. A Vision Consulting igazgatója szerint az SZDSZ "átsegíti" az adótörvényeket és a költségvetést, hogy elkerülje az előrehozott választásokat.

A hétfői szavazás a parlamentről szólt, de politikailag Gyurcsány Ferenc megerősödését is jelentette - mondta az InfoRádiónak a Vision Consulting igazgatója.

Török Gábor szerit az országgyűlés feloszlatására tett javaslat egészen addig kétélű fegyver, amíg nem bizonytalan a kimenetele.

Ugyanakkor úgy véli: a Fideszen komoly nyomás van saját tábora részéről, hogy tegyen valamit az előrehozott választások érdekében, ezért gyakran látványos akciókat kell tenniük - ilyen az is, hogy bejelentették: november 15-én kezdeményezik az Országgyűlés feloszlatását.

Szerinte a Fidesznek komoly esélye van arra, hogy fegyelmezett parlamenti jelenléttel éket verjen a kormány működésébe. Például úgy, hogy bizonyos szavazásoknál átmennek az ellenzék kezdeményezte módosító javaslatok, vagy obstrukciós eszközökkel bizonyítja a nyilvánosság felé, hogy a kisebbségi kormány lényegesen nehezebben működik.

Három jövőkép 

Török Gábor úgy véli: három forgatókönyv létezik a kormányfő fejében a jövőt illetően. Az egyik szerint az adótörvények és a költségvetés az ellenzéki pártok megosztottsága okán néhány képviselő szavazatával átmegy a parlamenten.

A második forgatókönyv szerint a kormány formális megállapodást köt az ellenzék valamelyik pártjával (a legnagyobb eséllyel az SZDSZ-szel) az adótörvények és a költségvetés megszavazására.

A harmadik lehetőség, hogy módosítják a kormány összetételét, ez azonban Török Gábor szerint most nincs napirenden. 

Az SZDSZ átsegít, az MDF látszategységet produkál

Török Gábor hangsúlyozta: az SZDSZ ismert célja, hogy elkerülje a politikai választásokat, és hogy ne segítse hatalomra Orbán Viktort.

Úgy véli: a liberális pártnak olyan ellenzéki szerep maradt, amelyben lehetőség van a költségvetés és az adótörvények valamilyen formában történő átsegítésére.

Az MDF kapcsán elmondta: most ugyan sikerült látszategységet produkálnia, és nem került sor pártszakadásra, de ez meghatározza a párt jövőbeni politikáját. A politológus szerint a Fidesszel történő együttműködés 2010-ig biztosan lekerül a napirendről.

A legnagyobb kérdőjel az, hogy az MDF ezzel a politikával át tudja-e lépni a parlamenti küszöböt a választáson - mondta Török Gábor, aki szerint a 2009-es Európa Parlamenti választás ebből a szempontból iránymutató lesz.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×