Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Érvénytelen HospInvest-pályázat: Eger tárgyalna, a kórházvédők sztrájkolnak

Eger önkormányzata továbbra is kész tárgyalni a Markhot Ferenc Kórházról a megyei önkormányzattal - mondta a város polgármestere miután a Heves Megyei Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte azt a megyei határozatot, amely a HospInvest Zrt. kezelésébe adta a kórház működtetését. A kórházvédők ugyanakkor folytatják az éhségsztrájkot, és "egy pillanatra sem alszanak".

A Heves Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte megyei önkormányzat azon határozatát, amely a HospInvest Zrt.-t nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé. A cég pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak.

Eger város polgármestere az InfoRádiónak elmondta: van egy megkötött szerződés, amely érvénytelen pályázaton alapul.

Habis László hozzátette: a pályázat kiírása előtt a város vezetése azt ajánlotta a megyének, hogy egyeztessenek, tárgyaljanak és gondolkodjanak közösen a Markoth Ferenc Kórház stratégiájáról és fejlesztéséről - ez a javaslat a mostani bírósági ítélet után még mindig áll.

A megyei és a városi önkormányzatnak közösen kell meghatározni a jövőképet - mondta Eger első embere, aki szerint a város készen áll a minél előbbi tárgyalásra és egyeztetésre.

Példaként említett két egri intézményt, amelyeket a város és a megye közösen működtet. Az egri Gárdonyi Géza Színházat a két önkormányzat 50-50 százalékban finanszírozza, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárat pedig társulási keretek között működtetik együtt.

"Egy pillanatra sem alszunk"

Végig nekünk volt igazunk, mert azt mondtuk, hogy a vagyonkezelői szerződés érvénytelen - mondta az InfoRádiónak az egri kórházvédők képviselője.

Hegyaljai Judit hozzátette: most azt követelik, hogy a megyei önkormányzat bontsa fel a HospInvesttel kötött szerződést az érvénytelen pályázat miatt. Hangsúlyozta: folytatják az éhségsztrájkot a szerződés felbontása érdekében.

Hangsúlyozta: ha a megyei bíróság határozata alapján a megyei önkormányzat és a HospInvest nem mondja ki, hogy érvénytelen a szerződés, akkor azt bírósági úton kell megtámadni.

A kórházvédők már el is készítették az erre vonatkozó beadványt, amit néhány napon belül benyújtanak - mondta Hegyaljai Judit, aki közölte: egy pillanatra sem alszanak.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×