Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
315.76
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Addig tart felújítani a Szabadság hidat, mint megépíteni 110 évvel ezelőtt

A Szabadság híd rekonstrukciója körülbelül annyi időt vesz igénybe, mint 1894-96 közötti megépítése. A többszöri határidő-módosítások után a teljes forgalom várhatóan csak jövő májusban indulhat meg. A héten olyan hírek láttak napvilágot, hogy az éjszakai munkavégzés korlátozása miatt késhet az átadás, összeállításunkból azonban kiderül, hogy a csúszás okai korábbra nyúlnak vissza.

A Szabadság híd felújítása az eredeti tervek szerint 2007 januárjában kezdődött volna, ám a metróépítés ütemezésére való hivatkozással a munkálatok indulását 2007 augusztusára tették át. A járdák felújítása már tavasszal elkezdődött, az átkelőt végül augusztus 21-én zárták le.

Később és drágábban

Mintegy három hónappal a lezárás és a komolyabb munkálatok megkezdése után, tavaly novemberben elsőként az InfoRádió adta hírül, hogy az átadás két hónappal később lesz, és a költségek is növekednek. A mintegy 600 millió forintos pluszkiadás oka egyrészt az, hogy díszvilágítást építenek ki, ami 250 millió forintba kerül, másrészt pedig a felújítást összehangolják a 4-es metró Fővám téri megállójának építésével.

Akkor még úgy tűnt, hogy a teljes forgalom 2008-2009 telén indulhat meg a hídon. Később aztán újra módosult az időpont, és akkor sem előbbre hozták az átadást: 2009 májusa lett az új dátum.

Volt azért jó hír is, a Fővárosi Önkormányzat aláírta a Szabadság híd felújításáról szóló támogatási szerződését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel. A főváros a kormány támogatási döntése értelmében a Szabadság híd felújítási költségének 50 százalékára, mintegy 2,5 milliárd forint uniós támogatásra vált jogosulttá. A felújítás 5,3 milliárd forintba kerül.

Az éj leple alatt

"Késhet a Szabadság-híd átadása, mert vasárnap éjszaka a rendőrség leállította a zajos munkát, s a folytatásra csak korlátozott engedélyt adott ki az V. kerületi önkormányzat" - adta hírül szeptember 4-én a Népszabadság. A korlátozás azt jelenti, hogy hétvégén nem lehet éjszaka dolgozni.

Idén nyáron is rendszeresen dolgoztak a felújítók éjszaka (éjfél után is), ráadásul meglehetősen zajos munkálatok folytak. Nem teljesen érthető tehát, hogy a környéken lakókat miért most kezdte el zavarni a zaj?

A 47-es és 49-es villamos a jelenlegi ütemterv szerint idén karácsony előtt indulhat meg újra a hídon, az autósok viszont csak jó fél évvel később, 2009 májusában vehetik birtokba a megújult hidat. A 4-es metró Fővám téri állomásának építése miatt ugyanis meg kell hosszabbítani a 2-es villamos alagútját, és emiatt lezárják a Vámház körutat, a Belgrád rakpartot pedig dél felé egyirányúvá teszik ez év végéig.

A hídról további információk itt olvashatók.

Régi fényképek; és a híd adatairól bővebb információk itt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×