Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Magyar Bálint: "Az ember nem tagadja ki a családtagjait"

Magyar Bálint, az SZDSZ volt elnöke nem kívánt érdemben reagálni Kőszeg Ferenc, a párt egyik alapítója és volt országgyűlési képviselője őt támadó cikkére. Mint mondta, továbbra is családtagjának tekinti politikustársát, akivel közösen élték meg a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék küzdelmeit.

Kőszeg Ferenc barátom szavaira továbbra sem kívánok nyilatkozni - mondta hétfőn Magyar Bálint. Hozzátette, a róla publikált cikke ellenére továbbra "családtagjának" tartja az SZDSZ egykori alapítóját.

Kőszeg Ferenc a múlt hét pénteki Élet és Irodalomban közölt Sakk! Matt? című elemzésében, majd azt írta: "a Szabad Demokraták Szövetségét Magyar Bálint hozta létre és ő is tette tönkre."

Arra a kérdésre, hogy továbbra is barátjának tartja-e Kőszeg Ferencet azt mondta, hogy "a demokratikus ellenzék olyan volt, mint egy család, egymásra voltunk utalva, egymásban kellett megbíznunk. Az ember pedig nem tagadja ki a családtagjait, csak azért, mert valamelyik valamit írt róla".

Kőszeg Ferenc a cikke után az InfoRádiónak azt mondta: az SZDSZ-nek 1996-ban ki kellett volna lépni a koalícióból, és ezt elsősorban Magyar Bálint akadályozta meg.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×