Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
320.75
bux:
144213.18
2026. július 23. csütörtök Lenke

Visszavonja ajánlattételi szándékát a MOL-ra az osztrák OMV - a nap legfontosabb hírei

Nem adja el a MOL-ban lévő 20 százalékos részesedését az OMV - mondta az osztrák olaj- és gázipari vállalat elnök-vezérigazgatója. Wolfgang Ruttenstorfer azután beszélt erről az InfoRádióban, hogy bejelentette: az OMV visszavonja a MOL-ra közzétett ajánlattételi szándékát.

A vezérigazgató a döntés indoklásaként azt mondta: ha továbbra is szorgalmaznák az ügyletet, az már nem felelne meg a stratégiai alapelveknek. Az OMV tavaly szeptemberben jelentette be, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén értékpapíronként 32 ezer forintért ajánlatot tenne a MOL részvényeseinek. Később az ügyben az Európai Bizottság versenyfelügyeleti eljárást indított, és - sajtóértesülés szerint - a testület szakértői úgy vélték, hogy a két cég egyesülése komoly hátrányt okozna a piaci verseny szempontjából, emellett magasabb árakhoz vezetne. A MOL az OMV vezetőjének bejelentése után közölte: a döntés annak elismerése, hogy a két cég összevonásáról szóló terv komoly versenyjogi aggályokat vet fel.

Pályázat hátrányos helyzetű kistérségeknek


1,6 milliárd forintos pályázatot hirdet a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek a kormány - jelentette be az Önkormányzati Minisztérium államtitkára. Jauernik István a kabinet ülése után közölte: az előfinanszírozásos pályázat célja, hogy a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségben felújítsák a bölcsődék és az óvodák infrastruktúráját, illetve bővítsék a kapacitásokat, de az általános iskolák infrastrukturális fejlesztéséhez is lehet forrásokhoz jutni. Az államtitkár azt mondta: az önkormányzatok akár öt százalékos önrésszel is pályázhatnak szeptember 15-éig, döntés október 22-ig várható, a támogatást pedig 2009 végéig kell felhasználni.

Októbertől törölné el a szolidaritási adót a Fidesz

A szolidaritási adó október elsejei eltörlését javasolja a Fidesz. Tállai András, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: tudomása szerint a kormány január 1-től akarja megszüntetni a 4 százalékos különadót. A fideszes politikus azt mondta: a mielőbbi döntésre azért lenne szükség, mert az jelzésértékű lenne a gazdaság szereplőinek, hogy az Országgyűlésben komoly a szándék az adócsökkentésre. Úgy vélte: a költségvetés 140 milliárd forintos többletbevételéből megvan a fedezet az adó eltörlésére.

Veszélyben az újszülöttmentés

Veszélybe került a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány működése. A szervezet alelnöke az InfoRádióban azt mondta: az elmúlt két évben csaknem felére csökkent költségvetési támogatásuk, munkatársaik néhány száz forintos órabérért dolgoznak, új eszközök beszerzésére pedig egyáltalán nincs pénzük. Adamovich Károly emlékeztetett: az országban a koraszülött-szállítások csaknem kétharmadát az alapítvány végzi. Az alelnök szerint a kormánynak és az egészségügyi tárcának el kellene döntenie: fontos-e, hogy a koraszülöttek életben maradjanak, ha szállítani kell őket, mert ha igen, ahhoz pénzre van szükség. Nemrég a szintén koraszülöttek szállításával foglalkozó Peter Cerny Alapítvány jelezte, hogy anyagi gondjai vannak; akkor a szervezet kapott kiegészítő támogatást.

Sérülhetnek a gyermekek alkotmányos jogai

Egy ombudsmani vizsgálat szerint a szakemberhiány miatt sérülhetnek a gyermekek alkotmányban garantált jogai, mert nem jut mindenki egyenlő eséllyel a gyermekjóléti alapellátásokhoz. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese a Pest megyében 2006-ban hivatalból indított vizsgálatban megállapította: a kisebb településeken heti néhány órában jelenlévő családgondozók, illetve az önálló családgondozóval működő gyermekjóléti szolgálatok a szakemberhiány miatt többnyire a krízishelyzeteket sem képesek kezelni. Az ombudsman azt javasolta a kormánynak, hogy tekintse át a gyermekvédelmi alapellátások rendszerét, valamint a finanszírozás szabályozását.

A GVH szerint nem volt meggykartell

Nem indít kartellezés gyanúja miatt vizsgálatot a meggy-felvásárlási árak ügyében a Gazdasági Versenyhivatal. Mihálovits András, a szervezet szóvivője az InfoRádióban azt mondta: az eddigi adatok alapján a piaci folyamatok - elsősorban a hazai túlkínálat - miatt alacsonyak az árak az ágazatban.

Eltemették Szolzsenyicint

Több mint ezren kísérték utolsó útjára a vasárnap, 89 éves korában elhunyt Alekszandr Szolzsenyicint a moszkvai Donszkoj kolostor temetőjében. A Nobel-díjas író gyász-szertartásán Dmitrij Medvegyev elnök is részt vett. A világhírű orosz író már hosszabb ideje betegeskedett; halálát szívelégtelenség okozta. Alekszandr Szolzsenyicin műveiben élesen bírálta a szovjet rendszert; legfőbb alkotásaiban a munkatáborokban szerzett élményeit dolgozta fel. Irodalmi munkásságáért 1970-ben kapott Nobel-díjat. Négy évvel később megfosztották szovjet állampolgárságától, és csak 1994-ben tért vissza Oroszországba.

Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×