Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
318.55
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Veszprémi nemzetközi kórusfesztivál: az életöröm jegyében

Nyolc kórus, köztük török, macedón, portugál és tajvani együttesek fellépésével rendezik meg július 31. és augusztus 3. között a veszprémi Vivace Nemzetközi Kórusfesztivált. A hétvégén Veszprém mellett Kapolcson is tartanak koncerteket.

Ez már a kilencedik nemzetközi kórusfesztivál Veszprémben. Amint a neve is mutatja, az életöröm jegyében telik. A vivace ugyanis azt jelenti, "élénken, vidáman" - mondta el az InfoRádiónak C. Szalai Ágnes, a veszprémi városi művelődési központ megbízott főigazgatója.

Az elmúlt fesztiválokon négy kontinens 32 országából fogadtunk 69 énekkart. Idén nyolc vendégünk van, és mindannyian az élet örömeiről fognak énekelni. Először látogat hozzánk énekkar Macedóniából, Törökországból és Portugáliából. Úgyszólván állandó vendégeink a lett és finn kórusok, és Tajvanról is rendszeresen érkeznek együttesek, és van egy litván társaság is - fejtette ki az igazgató.

Olyan nyitókoncerttel indítunk augusztus elsején, péntek este nyolckor a várban, ahol a magyar vokális és instrumentális kultúrát mutatjuk be, valamint reneszánsz blokkal tisztelgünk a reneszánsz év előtt - vázolta C. Szalai Ágnes.

Szombaton este ugyancsak a vár szabadtéri színpadán mutatják be negyedórás programjukat a kórusok, középpontban az élet örömeivel. A csúcs pedig az lesz, amikor nyolc nemzet nyolc dala csendül fel az egyesített fesztiválkórus előadásában, ami 320 énekest jelent - tájékoztatott az igazgató.

Vasárnap kerül sor az önálló koncertekre, egyfelől a Veszprémi Vigasságok keretében, másfelől ekkor utazik Kapolcsra a lett, a macedón, a török és a tajvani együttes, hogy a Malom-szigeten adjon koncertet a Bűvészeti Napok látogatói számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Elindult a munka Európa legnagyobb fürdőjében – Fontos változást jelentettek be

Elindult a munka Európa legnagyobb fürdőjében – Fontos változást jelentettek be

Megkezdődik a száztíz éves Széchenyi Gyógyfürdő Állatkerti körút felőli főlépcsőjének és az egyik belső udvari lépcsőjének felújítása, a műemlékvédelmi szempontok figyelembevételével. A rekonstrukció során az eredeti kőelemek restaurálása mellett kiemelt figyelmet fordítanak a tartószerkezet megerősítésére és a régóta fennálló beázások megszüntetésére is - írta meg a Magyar Építők. A felújítások és az épített örökség is témáink között szerepel majd a Property Investment Forum konferencián szeptemberben, jöjjön el ön is!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×