Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
318.55
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

A Tiszán már mindenhol megszűnt a harmadfokú készültség

Országszerte több mint 700 kilométeres töltésszakaszon van még árvízi védekezés, a Tiszán már mindenhol megszűnt a harmadfokú készültség.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs ügyeletese elmondta: a folyó Vásárosnaménynál tegnap délután tetőzött, és azóta már 34 centimétert apadt.

Iványi Krisztina arról is beszélt, hogy az árhullám egy héten belül elhagyja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségét és már nem kell újabb jelentős csapadékra számítani. Azt is közölte: a Hernád mintegy 62 kilométeres szakaszán továbbra is harmadfokú a készültség, de Gesztelynél várhatóan még ma csökkenthetik a védekezés szintjét.

Közben környezetvédelmi illetékesek arra hívták fel a figyelmet, hogy továbbra is jelentős gondokat okoz az árhullámmal Ukrajnából és Romániából érkező kommunális hulladék; a probléma kezelésére már korábban egyeztetések kezdődtek a szomszédos államok vezetésével. Becslések szerint a teljes védekezési és helyreállítási munkák költsége elérheti az 1 milliárd forintot.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Elindult a munka Európa legnagyobb fürdőjében – Fontos változást jelentettek be

Elindult a munka Európa legnagyobb fürdőjében – Fontos változást jelentettek be

Megkezdődik a száztíz éves Széchenyi Gyógyfürdő Állatkerti körút felőli főlépcsőjének és az egyik belső udvari lépcsőjének felújítása, a műemlékvédelmi szempontok figyelembevételével. A rekonstrukció során az eredeti kőelemek restaurálása mellett kiemelt figyelmet fordítanak a tartószerkezet megerősítésére és a régóta fennálló beázások megszüntetésére is - írta meg a Magyar Építők. A felújítások és az épített örökség is témáink között szerepel majd a Property Investment Forum konferencián szeptemberben, jöjjön el ön is!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×