Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
318.24
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

"Kettős versenyt gerjeszt a felvételi rendszer"

Versenyt generáló, pozitív hatása van a két éve érvényben lévő felsőoktatási felvételi rendszernek - véli a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora. Vass László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, érzékelhető az is, hogy bizonyos intézmények és karok léte a jelentkezők hiányában veszélybe került.

A felsőoktatási felvételi rendszernek pozitív hatása, hogy versenyt generál - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora.

Vass László kiemelte: egyrészt a hallgatók versenyeznek az állami finanszírozásért, azokért a szakokért és intézményekért, ahova első helyen akarnak menni. Ez a verseny erősödött, egyre jobban meg kell dolgozni azért, hogy egy szakra bekerüljön a diák - tette hozzá.

Emellett az intézményeknek is meg kell dolgozni a diákokért, azért, hogy arra a főiskolára vagy egyetemre jelentkezzenek - közölte a rektor.

A pontszámok növekedésének célja, hogy jobban lehessen differenciálni, egy pont különbség minél kevesebb diákot érintsen - hangsúlyozta Vass László. Kifejtette: tavaly 70-80, idén, a 480 pontos rendszerben 5-10 tanuló volt egy ponton belül a felvételin. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora szerint a differenciálás igazságosabb, és rugalmasabbá teszi a helyek elosztását.

Vass László kiemelte azt is, hogy vannak vesztesei is a versenynek, ugyanis bizonyos intézmények és karok léte a jelentkezők hiányában veszélybe került.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×