Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
318.24
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ittas volt a gázoló osztrák rendőr

Lapinformáció szerint alkoholt találtak annak a 33 éves osztrák rendőrnek a vérében, aki Győr-Moson-Sopron megyében halálra gázolt egy 19 éves magyar fiatalt a hétvégén.

A baleset a 85-ös úton, Fertőd és Nagycenk között történt szombat éjjel.

Az osztrák ügyészség szóvivője a Kisalföld címu lap internetes kiadásának azt mondta: mivel rendőrről van szó, a magyar nyomozással egy időben Ausztriában is eljárás indult, de azt még nem lehet megmondani, hogy a férfi melyik országban áll majd bíróság elé.

Alexandra Maruna hozzátette: egyelőre várják a magyar hatóságok szakértői jelentését az esetről.

Az osztrák rendőr először elhajtott a baleset helyszínéről, majd később visszatért, végül az őt üldöző civil autós és a magyar rendőrök elől Ausztriába menekült, és ott feladta magát az egyik helyi rendőrörsön.

A férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak eljárást.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×