Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Pert indíthatnak a szentesi rutinműtétben elhunyt nő hozzátartozói

Maximálisan sérült a törvény által előírt elvárható gondosság elve a Szentesen egy nőgyógyászati rutinműtétbe belehalt fiatalasszony ellátása kapcsán, ha minden úgy történt, ahogyan a Délmagyarország című napilap megírta - mondta az InfoRádiónak egy orvosi műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd.

Belehalt egy nőgyógyászati rutinműtétbe egy nő Szentesen - írta a Délmagyarország. A lap értesülései szerint a 31 éves asszony spontán elvetélt, és ezért egészségügyi küretet végeztek rajta az intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályán. A beavatkozás során azonban az orvos kilyukasztotta a méhfalat, és ezt nem vette észre.

A beteg csak 48 óra múlva került sebészkés alá, ekkor derült ki, hogy nemcsak a méhfala, hanem a vékonybele is sérült. Ennek következményeként súlyos hashártyagyulladás, szepszis lépett fel. És bár ezt követően többször is megműtötték, a többhetes intenzív kezelés ellenére sem tudták az életét megmenteni; a nő szerdán elhunyt.

Ábrahám László, aki ügyvédként műhibaperekkel foglalkozik, az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: ha az eset tényleg így történt, akkor álláspontja szerint a beavatkozás eredménye belefér a műtéti kockázat körébe. A beavatkozás során okozott sérülés azonban nem, mivel az általában azonnal észrevehető, hisz tünetei egy napon belül megjelennek.

Így az egészségügyi törvényben előírt elvárható gondosság elve az ügyvéd szerint ott sérül meg, hogy a beavatkozás során okozott sérülést nem vették észre, a sérüléssel okozott károsodás elhárítása késedelmet szenvedett, és ez vezetett a beteg halálához.

Szavai szerint ebben az esetben a hozzátartozók polgári jogi eljárást kezdeményezhetnek, kompenzáló jellegű, nem vagyoni kártérítési igénnyel léphetnek fel, és vagyoni kárigényüket is érvényesíthetik.

Ábrahám László kifejtette azt is, hogy az ilyenkor szokásos, rendkívüli halálesetekkel kapcsolatos rendőrségi vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy történt-e büntetőjogilag értékelhető mulasztás. Azaz a beavatkozást végző orvos megvalósította-e a foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségét, amelyet a törvény 1-5 év szabadságvesztéssel büntet.

Az ügyvéd arra is rámutatott, indulhat eljárás osztályvezető főorvosával szemben is, akinek az ilyen beavatkozásokról tudomással kell bírnia.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×