Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hamis a baba - szörföző bábuhoz riasztották a balatoni vízimentőket

Emberi testhez hasonló bábut kötözött valaki egy szörfhöz, majd riasztotta a balatoni vízimentőket. A mentés majdnem két órát vett igénybe. A szervezet szóvivője szerint keresik a bejelentőt, hogy kifizettessék vele az okozott kárt.

Valamikor a koraesti órákban érkezett egy bejelentés, amely szerint egy ismeretlen szörfös sodródik a Balatonban - elevenítette fel a történteket az InfoRádiónak Tar Mihály, a Balatoni Vízimentő Szolgálat szóvivője. Ezután riasztottuk a mentőhajókat.

A vízimentők a helyszínen azt tapasztalták, hogy valóban úszik egy szörf a vízen, és úgy nézett ki, mintha tényleg feküdne rajta egy ember. De amikor közelebb értek, kiderült hogy egy gumilabdából, egy nadrágból, egy pár cipőből és a nadrág kitömésére használt ruhából formázott bábuszerűség fekszik a szörfön - fejtette ki Tar Mihály. Megjegyezte: korábban nem történt hasonló eset.

A mentőhajók óradíja 32500 forint, amikor embert mentünk, nem számoljuk fel azt, de mikor eszközmentésről van szó, akkor igen. Most másfél órán keresztül volt kinn két hajó - mondta el a szóvivő. Szavai szerint szerencsére más riasztás nem volt ebben az időben, így mások élete nem került veszélybe.

A szóvivő elmondta azt is, hogy mivel rögzítik az összes bejelentést, így van esély arra, hogy az elkövető nyomára bukkanjanak. A hangfelvétel alapján ez sikerülhet. Ha a hívás nem fülkéből, hanem mobiltelefonról érkezett, akkor a rendőrség is meg tudja vizsgálni a hívó számot.

Onnantól kezdve már az ő dolguk, hogy megtegyék a szükséges lépéseket - jelentette ki a Balatoni Vízimentő Szolgálat szóvivője.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×