Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Egy év alatt száz fegyelmi eljárás az Országos Mentőszolgálatnál

Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) az elmúlt évben száz fegyelmi eljárás indult az éves 1,5 millió esetszámhoz képest - mondta el Győrfi Pál, a szervezet szóvivője.

A távirati iroda azzal kapcsolatban kérdezte a szóvivőt, hogy fegyelmi vizsgálat indult az ellen a mentésvezető ellen, aki szolgálatban volt, amikor Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok, kenus edzés közben meghalt. Mint Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója múlt pénteken elmondta, a vizsgálat azt vetette fel, hogy lehetett volna megfelelő mentőegységet találni, felmerült ugyanis a mentőhelikopter vagy a motoros mentő kiküldésének lehetősége is.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a száz fegyelmi eljárás következménye hat esetben elbocsátás, tizenkettőben késleltetett előmenetel, harmincöt esetben megrovás és további harmincban figyelmeztetés volt, a fennmaradó esetekben a lefolytatott vizsgálatok eredményeként nem találták indokoltnak az elmarasztalást - ismertette a szóvivő.

Hozzátette: az OMSZ nem csak akkor vizsgálódik, ha bejelentés érkezik vagy a sajtó "felkap" egy-egy konkrét ügyet, hanem saját belső ellenőrzési csoportok dolgoznak a mentőszolgálatnál.

"Ha gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy hiba történt, akkor pontosan kivizsgálják az ügyet akkor is, ha egy hajléktalan ellátásáról volt szó, vagy ha egy közismert közéleti személyiségről" - jelentette ki Győrfi Pál.

Az Országos Mentőszolgálatnál lefolytatott belső vizsgálatok a betegellátási dokumentumok áttekintésével kezdődnek, amelybe beletartozik a mentőautó mozgása, riasztásának és kiérkezésének ideje, a telefonok hanganyagainak visszahallgatása, valamint az adott orvosi beavatkozások dokumentációinak áttekintése is. Amennyiben arra derül fény, hogy mulasztás történt, fegyelmi eljárást kezdeményez a mentőszolgálat vezetése.

Győrfi Pál hozzátette: a vizsgálatok elrendelésének egy része a sajtóban napvilágot látott hírek alapján történik, ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy egyes sajtóorgánumok egy adott esetben úgy kezelnek mentői mulasztást, hogy a vizsgálatot még le sem folytatták. Megjegyezte: ha kiderül, hogy nem történt vétség a mentőszolgálat részéről, az már nem kap akkora publicitást, "mint a tényként kezelt vádak".

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×