Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
318.49
bux:
144610.25
2026. július 22. szerda Magdolna

Konzultációra hívta péntekre a jegybank képviselőit Gyurcsány Ferenc

A kormány konzultációt kezdeményez a jegybankkal - jelentette be Gyurcsány Ferenc. A pénteki programra meghívják a gazdasági érdekképviseleteket, és néhány vállalkozás vezetőjétt is. A kormányfő célja, hogy megvitassák: miként lehet hozzájárulni közös erőfeszítéssel Magyarország gyorsabb gazdasági növekedéséhez.

Gyurcsány Ferenc kormányfő kedden Bakuban az MTI-nek adott nyilatkozatában bejelentette, hogy péntek délelőtt 10 órára a parlamentbe hívta a jegybank képviselőit, továbbá a gazdasági érdekképviseleteket, és egyes vállakozások vezetőit. A jegybank elfogadta a meghívást.

A kormány a rendelkezésére álló eszközök és az általa befolyásolt folyamatok, mint a költségvetés egyensúlyának megteremtése, a felelős jövedelempolitika, a növekvést szolgáló fejlesztési politika mellett szükségesnek tartja megvitatni azt, hogyan szolgálhatja a monetáris politika saját eszközrendszerével a növekedésorientált gazdaságpolitikát.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: arra igyekeznek közösen választ találni, hogyan érhető el egyszerre magas növekedés a mainál alacsonyabb inflációs pálya mellett a növekedést szolgáló költségvetés- jövedelem, fejlesztés-, kamat- és árfolyampolitikával.

A konzultáció Gyurcsány Ferenc szerint részben felkészülés a következő két-három év gazdaságpolitikájának megalapozására, részben pedig a konzultációval elindul az a folyamat, amelynek végén a kormány és a jegybank augusztus végén közösen újra középtávú inflációs célt határoz meg.

Ez utóbbira azért van szükség, mert 2005 nyarán a kormány és a jegybank három évre szóló megállapodást kötött - három százalékos inflációs célt tűzve ki -, amely most lejár. Idén augusztusban kell az akkori megállapodást újrakötni, s ehhez alapos elemzésre van szükség - mondta Gyurcsány Ferenc.

Az MTI kérdésére válaszolva a kormányfő kifejtette: a gazdaság első számú célja a növekedés, mindenkinek elsősorban ezt kell szolgálni a maga eszközeivel. A növekedés alá kell rendelni a gazdaságpolitika összes többi célját úgy, hogy azok konzisztenciája fennmaradjon.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×