Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Társadalmi konzultáció az egészségbiztosításról

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) a társadalombiztosítás megújítását szolgáló országgyűlési határozat tervezetének társadalmi konzultációjára készül - mondta Gál Péter, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának munkatársa a NEK csütörtöki ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

A dokumentum lényege, hogy meg kell őrizni az egységes társadalombiztosítási rendszert mind funkciójában, mind intézményeiben, erősíteni kell a szolgáltatók versenyét, továbbá szektorsemleges finanszírozásra van szükség. Ezek folyományaként az egészségügyi rendszerben megtakarított pénzügyi forrásokat az ágazatban dolgozók javadalmazására kell fordítani.

A tervezet szerint az egészségbiztosítás intézménye a Nemzeti Társadalmi Egészségbiztosítási Intézet lenne, ez kezelné a pénzügyi alapot.

Gilly Gyula, a NEK által felkért szakértő azt mondta, hogy a szükségletalapú ellátást és finanszírozást preferálja a tervezet. Hozzátette, hogy véleménye szerint az Egészségbiztosítási Felügyeletet meg kell szüntetni, az ellenőrzést egyfajta önkormányzati rendszer felügyelné, amely 21 tagú lenne, tagjainak egy részét a munkavállalók és a munkaadók képviselői adnák.

A határozatról a párbeszédet a civil szervezetekkel, betegszervezetekkel és a pártokkal tervezik elkezdeni, reményeik szerint a konzultáció után a határozat "megtalálja a maga útját" és azt mindenki a sajátjának érzi majd.

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal 2004 májusában alakult, célja az ágazat problémáinak megvitatása, javaslatok tétele. Tagjai a pártok delegáltjai, szakmai és betegszervezetek képviselői. A NEK ülésein a szervezet megalakulása óta nem vesznek részt a kormánypártok képviselői.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×