Infostart.hu
eur:
362.29
usd:
317.68
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Lesz majd kabinet, amely megépíti a kormányzati negyedet?

A kormányzati negyed tervét annak idején az akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Szilvássy György és Veres János pénzügyminiszter terjesztette a kormány elé, a program leállítását követően mégsem kellett felelniük a kudarcért. A meghiúsult beruházás költségei összesen akár a 11 milliárd forintot is meghaladhatják.

A kormányzati negyed megépítéséről - Szilvásy György és Veres János előterjesztése nyomán - 2006. december 1-jén döntött a kabinet - emlékeztetett az InfoRádiónak nyilatkozva a kormányszóvivő.

A kormány végül megállította a beruházást, amelynek költségei akár a 11 milliárd forintot is meghaladhatják, Budai Bernadett szerint azonban az a fontos, hogy van már egy olyan kész terv, amelynek alapján a következő vezetés elkezdheti annak megvalósítását.

A kormányszóvivő közölte: lát reális esélyt arra, hogy egy majdani kormány folytassa a projektet, hiszen a minisztériumok most szétszórtan, ennél fogva pazarlóan működnek, a külföldi tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, ha a közigazgatási intézmények egy helyen vannak, jobb színvonalú szolgáltatást tudnak nyújtani, olcsóbban.

Budai Bernadett hozzáfűzte: ráadásul a felszabaduló ingatlanokat is értékesíteni lehetne.

A kormányzati negyed felépítésének alapgondolata továbbra is prioritást élvez - mondta a kormányszóvivő, hozzátéve: azért is működik még a Kormányzati Negyed Projekt Kft., hogy a beruházás terveit már a megvalósítható fázisban adhassa át.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×