Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
317.54
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Balaton: jelentős fejlesztések és felújítások a tó körül

A Balaton környékén 40 szálloda, 30 kikötő, 36 strand és gyógyfürdő, 8 turisztikai központ felújítása, illetve megépítése valósulhat meg - ismertette a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke hétfőn Budapesten. Várhatóan 8-12 új szálloda épül. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára elmondta: nem engedélyezett ipari és raktározási létesítmények építése az autópálya és a Balaton-part között.

A Balaton környékén csaknem 40 szálloda, 30 kikötő, 36 strand, gyógyfürdő, 8 turisztikai központ felújítása, megépítése valósulhat meg - ismertette Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Az elnök szerint a 40 szállodából 8-12 épülhet újonnan, a többi inkább felújítás, illetve kisebb panziók létrehozása.

A kiemelt üdülőkörzethez 179 település tartozik, ezek 2013-ig összesen 163 milliárd forintos támogatást vehetnek igénybe - mondta Suchman Tamás hozzátéve, hogy magántőkével megvalósuló fejlesztésekre is szükség van.

A Balaton-törvényről szólva Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára elmondta: a jogszabály nem engedélyezi az ipari és raktározási létesítmények építését az autópálya és a Balaton-part közötti területen.

Mind az államtitkár, mind a fejlesztési tanács elnöke kiemelték, hogy a törvény egyaránt igyekszik megtartani a térség természeti és épített értékeit, emellett azonban hangsúlyt kapnak a turisztikai fejlesztési lehetőségek is.

A Balaton területrendezési tervének, a tó területrendezési szabályzatának és a Balaton-törvény módosítását június 9-én fogadta el az Országgyűlés. A törvény 3.300 hektár új települési területet, 1.100 hektár új gazdasági területet és 790 hektár új turizmusfejlesztésre alkalmas területet határoz meg.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×