Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Stumpf: Egy-két hónap múlva már Gyurcsánnyal történnek a dolgok

A Századvég Alapítvány elnöke elhúzódó kormányzati agóniára számít. Stumpf István az InfoRádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott: testre szabott kormányzás folyik, de ha a testben betegség üti fel a fejét, akkor az egész rendszer működése kerül veszélybe.

Miben mutatkozik meg a kormányzat agóniája?

A hátrálás egyik jele a koalíció szétbomlása volt. A kabinet feladta eredeti programját, olyannyira, hogy még a koalíciós partner sem hitt abban, hogy a módosított koalíciós megállapodás alapján folytatni lehet a kormányzást.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, 2006-ban mindenki temette a kormányt és a miniszterelnököt, Gyurcsány Ferenc azonban még mindig a helyén van.

Akkor a miniszterelnök és kormánya súlyos hitelességi válságba került, a kormányfő azonban tudta használni a zsarolási kapacitását, bizalmi szavazással, pártelnökké választással, törvényelfogadtatással. De láthatóan ez a technológia nem alkalmas arra, hogy fenntartsa a kormányt, ezért bukott meg a koalíció. Új technológiát kellene kitalálni, mert már nem tud hogyan zsarolni, nem tud mit beajánlani. Az SZDSZ pedig arcvesztés nélkül nem tud visszamenni a koalícióba. Nem hiszem, hogy az általuk szorgalmazott reformokat - például az adóreformot - a miniszterelnök el tudja fogadni. A kormányfő fokozatosan veszít azokból az eszközökből, amelyekkel a kormány stabilitását fenn tudja tartani. Van még egy-két hónapja arra, hogy ő alakítsa a dolgokat, aztán majd vele fognak történni a dolgok.

Érdekes, amit mond, mert a Végjáték című könyv bemutatóján a miniszterelnöki hatalom erősödéséről beszélt. Mégsem olyan gyenge Gyurcsány Ferenc?

Arról beszéltem, hogy a kancelláriahatalomnak soha nem látott jogi és szervezeti megerősítése történt az elmúlt két évben. Csakhogy ehhez kell egy erős miniszterelnök, aki ezeket érvényesíteni is tudja. Jelenleg a kormányzás testre szabottan működik, ez a test pedig Gyurcsány Ferenc. De ha ebben a testben egy betegség üti fel a fejét, akkor az egész rendszer működése kerül veszélybe.

Eltarthat-e a végjáték még két évig, 2010-ig?

Szerintem nem, ez hamarabb fog bekövetkezni, legkésőbb jövő ősszel, amikor az európai uniós választások miatt mindenképpen személyt kell cserélni a párt vagy a kormány élén.

Azt gondolja, hogy fél évvel a választások előtt új választást írnak ki?

Elképzelhető, a legnagyobb veszély ugyanis az, ha az ország kormányozhatatlanná válik, amikor az emberek már annyira nem hisznek a politikának és a politikusoknak, hogy nem tartják be a szabályokat, és anarchikus állapotok uralkodnak el. Ebben felelősség terhelné az egész politikai elitet, elkerülése tehát az ellenzéknek is érdeke.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×