Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Mégsem fogy a magyar! - több születés az első negyedévben

Több születés, kevesebb haláleset - március végén 10,038 millióan voltunk. A házasságkötések száma továbbra is csökken; az év eddigi mindhárom hónapjában kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. Idén az első negyedévben 4.827 házasságkötés történt, ez 252-vel (5 százalékkal) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Több gyermek született és kevesebben haltak meg az év első három hónapjában, mint tavaly ilyenkor; a népesség becsült lélekszáma március végén 10 millió 38 ezer volt - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett összegzésében.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a születések száma az év első három hónapjában egyenetlenül alakult. Január-februárban mintegy 500-zal több, márciusban 100-zal kevesebb gyermek született, mint az előző évben.

Összességében az év első három hónapjában mintegy 24 ezer gyermek jött világra, 400-zal több, mint egy évvel korábban. A három hónapban naponta átlagosan 264 gyermek született, szemben az előző évi 262-vel.

A halálozások száma az év mindhárom hónapjában elmaradt az előző évitől, összességében mintegy 34 ezren hunytak el, 770-nel (2,2 százalékkal) kevesebben, mint egy évvel korábban. 2008 első negyedévében naponta átlagosan 378 lakos halt meg, szemben az előző évi 390-nel.

A házasságkötések száma továbbra is csökken; az év mindhárom hónapjában kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. Idén az első negyedévben 4.827 házasságkötés történt, ez 252-vel (5 százalékkal) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az első negyedévben naponta átlagosan 53 házasságot kötöttek, szemben az előző évi 56-tal.

A természetes fogyás 10.363 fő volt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 11.527. A nemzetközi vándorlás miatt azonban az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 7.000 fővel csökkent; március végén 10 millió 38 ezer fő volt.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×