Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Folyamatosan nő a diákhitelt igénylők száma

A pénzügyminiszter jelentése szerint folyamatosan nő a diákhitelt igénylők száma a felsőoktatásban. A kormányszóvivő elmondta: az adatok alapján a 2001-es indulás óta több mint 250 ezer hallgató 151 milliárd forintnyi kedvezményes hitelt vett fel; 40 ezren már visszafizették tartozásukat.

Daróczi Dávid kifejtette, hogy a hátralékkal rendelkező ügyfelek, és a nem fizetők aránya is csökken.

A kormányszóvivő közölte: 2001 óta a hitel maximális összege majdnem a duplájára emelkedett, kamata pedig csökkent.

Szeptembertől az államilag finanszírozott képzésen résztvevők havi 40 ezer, a költségtérítéses kurzusra járók pedig 50 ezer forintot igényelhetnek.

A szóvivő szólt arról is, hogy az elmúlt öt évben bővült a diákhitelre jogosultak köre; 2006 augusztusa óta többek között a doktorandusz hallgatók, illetve az Európai Gazdasági Térség országaiban tanuló magyar diákok is igényelhetik.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×