Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Il Ferro-ügy: megtérülhet a károsultak pénze

Megtérülhet az IL Ferro károsultak pénze. A vámhatóság ugyanis a gyanúsítottaktól lefoglalt több nagy értékű gépkocsit is, amely lehetővé teszi, hogy a károsultak a polgári peres eljárás során hozzájussanak a pénzükhöz - mondta el az InfoRádiónak a károsultak pertársaságának képviselője.

Az autóreklámokkal foglalkozó cég az autósokkal kötött szerződéseiben azt vállalta, hogy havi 40-50 ezer forintos reklámozási juttatást fizet a gépkocsikon elhelyezett matricákért. Az autósoknak ezt megelőzően több százezer forintos, úgynevezett regisztrációs díjat kellett a cégnek befizetniük.

A cég azonban csődöt jelentett, így sokan nem jutottak hozzá pénzükhöz, most viszont a pénzükhöz juthatnak - emlékeztetett az InfoRádiónak nyilatkozva Bense László Erik, a károsultak pertársaságának képviselője.

A társaság folyamatosan bejelenti a polgári jogi igényt. Több mint 150 millió forintos értékben lefoglalt a vámhatóság ingatlanvagyont, illetve nagy értékű gépkocsikat - vagyis lesz fedezet, ha megnyerik a pert, hangsúlyozta Bense László Erik.

A képviselő nem tudta megbecsülni az egész kárösszeget, amely azonban szerinte több milliárd forint is lehet. Bizonyítani a VPOP részéről 700 millió forintos kárt lehet - tette hozzá.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×