Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Fokozott közúti ellenőrzés van ma Budapesten

Fokozott közúti ellenőrzés van ma Budapesten az összes bevezető és kivezető úton. Az érintett utakon sebességellenőrzésre is kell számítani - mondta az InfoRádiónak Kázsmér Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság forgalom-felügyeleti osztályának vezetője.

Pénteken reggel 6-tól este hatig tart a fokozott közúti ellenőrzés Budapesten, az összes ki- és bevezető úton - mondta el az InfoRádiónak Kázsmér Tamás. A BRFK forgalom-felügyeleti osztályának vezetője.

Mivel az akciót közösen hajtják végre a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, így a sebességmérés mellett alaposan tudják ellenőrizni az autók műszaki állapotát is. S mivel az akcióban közreműködik a polgárőrség is, használják utóbbiak úgynevezett rendszámfelismerő rendszerét is, így kiszűrhetőek a lopott járművek - tette hozzá az osztályvezető.

Az idén csökkent a halálos közúti balesetek száma, s ezt a statisztikát szeretnék tartani - magyarázta az ellenőrzés okát Kázsmér Tamás, aki elmondta, hogy az akcióban több tucat rendőr vesz részt.

A kerékpárosokról nincs adat

Nem lehet tudni, hogy hány kerékpárost büntettek meg a rendőrök a fővárosban a KRESZ szabályok be nem tartása miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság forgalomszervezési és megelőzési osztályának vezetője szerint azért nincsenek ilyen adatok, mert a jelenlegi számítógépes program nem alkalmas erre.

Szécsy Tibor hozzátette : ennek ellenére több kerékpárossal szemben is intézkedtek már.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×