Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Sólyom László visszafoglalta a jelölési hatáskört

A köztársasági elnök alkotmányos joga, hogy a különböző tisztségekre önállóan, a parlamenti pártokkal való egyeztetés nélkül jelöljön embereket, az államfő azonban a rendszerváltás óta most először él ezzel - mondta az InfoRádióban Jakab András alkotmányjogász. A pártok egyelőre nem vették tudomásul Sólyom László gyakorlatát, s rendre leszavazzák jelöltjeit. A kialakult alkotmányos helyzetről Jakab András azt mondta: az államfő visszafoglalt egy korábban nem gyakorolt hatáskört.

A köztársasági elnök február közepén találkozott a frakcióvezetőkkel, akikkel közölte: a jövőben sem változtat az ombudsmanok jelölési eljárásán, és nem kíván a pártokkal előzetesen egyeztetni a kérdésről. A parlament március 14-én utasította el legutóbb az államfő jelöltjeit, amikor nem választotta meg adatvédelmi biztosnak Tóth Gábor Attilát és Bogdányiné Mészáros Ágnest. Tavaly decemberben Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát, idén február 25-én Fülöp Sándort és Zombor Ferencet szavazták le a képviselők. Sólyom László egyik alkalommal sem egyeztetett a jelöltekről a pártokkal.

A köztársasági elnök pénteken a már korábban adatvédelmi biztosnak jelölt, de a parlament által leszavazott Péterfalvi Attilát, illetve a zöld ombudsmannak egyszer már szintén jelölt, és ugyancsak elutasított Fülöp Sándort nevezi meg jelöltként.

Amit Sólyom László tesz, vagyis hogy nem egyeztet a parlamenti pártokkal a jelöltekről, az nem tér el az alkotmány szövegétől - emelte ki Jakab András alkotmányjogász, hangsúlyozva: a jelölés az elnök joga, az alkotmányban pedig nem találunk utalást arra vonatkozóan, hogy erről egyeztetnie kellene a pártokkal.

A liverpooli egyetem oktatója szerint, ha az államfő leülne egyeztetni, akkor a pártok döntenék el, hogy kit jelöljön, a köztársasági elnök jogát csak formálisan gyakorolná, azaz a pártok elvonnának tőle egy hatáskört.

Mádl Ferenc és Göncz Árpád idején ez volt a gyakorlat, de Sólyom László visszafoglalta a jelölési hatáskört - emelte ki Jakab András.

Jogilag ragaszkodhat ehhez a gyakorlathoz Sólyom László, az azonban egy másik kérdés, hogy mindez működőképes-e - fejtette ki az alkotmányjogász. Hozzátette: a pártoknak ugyanakkor ésszerű indokot kell adni, ha nem fogadják el az államfő jelöltjét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×