Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gombár: A demokrácia az érdekes számunkra, nem a respublika

Szociológiai, politikai értelemben nincs köztársaság Magyarországon - mondta Gombár Csaba szociológus A köztársaság válsága címmel tartott konferencián. A szakértő hozzátette: a társadalmat az állami intézmények rendszere tartja össze, ebből a szempontból pedig nem az állam csökkentésére, hanem növelésére van szükség.

Közjogi értelemben Magyarország köztársaság, szociológiai és politikai értelemben azonban hazánk már túl van azon a korszakon, amikor a republikanizmus fontos és gyújtó hatású volt. A demokrácia az érdekes számunkra, nem a respublika - mondta az InfoRádiónak Gombár Csaba szociológus.

A szakértő szerint a XIX. században túl korán jelent meg a köztársaság eszméje a politikai életben és a politikai döntéshozók körében, míg 1989-ben, amikor már az egyéni szabadságra alapított parlamenti demokráciára vágyott az ország, már túl késő volt.

A köztársaságban nem egyszerűen szolidaritás, hanem a közösség iránit lojalitás állandó biztosítása, feltétel nélküli megkövetelése és a közjó érvényesítése van jelen. Ezzel szemben a mi demokráciánk a különböző érdekek érvényesítéséről szól, nem pedig nagy, romantikus áldozathozatalról a köztársaságért - magyarázta Gombár Csaba.

A szociológus szerint a nagy állami intézmények - többek között a jogrendszer, az iskolai és az adórendszer - azok, amelyek összetartják a XXI. század tömegtársadalmát, nem pedig a konfliktusos társadalmi osztályok, rétegek, rendek egymásba kapaszkodása.

Ennek következtében az állam szerepe nagyon fontos, de nem azért, hogy jól gazdálkodjon, hanem, hogy fenntartsa a hatalmas intézményeket, sőt, újakat teremtsen saját biztonságunk és kényelmünk érdekében - fűzte hozzá Gombár Csaba.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×