Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Török: A koalíció úgy szűnt meg, hogy közben megmaradt

Elképzelhető, hogy az SZDSZ nem akarja elvágni annak lehetőségét, hogy nyár végén vagy ősszel ismét összeálljon a koalíciós kormányzás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző. Török Gábor politológus ugyanakkor arról beszélt: az SZDSZ az elnökválasztásig elsősorban saját ügyeire koncentrál, a pártot belső hatalmi kérdései vezérlik.

A koalíció úgy szűnt meg, hogy közben megmaradt: hétfőn a Parlamentben három kivételtől eltekintve - két szabad demokrata képviselő nemmel szavazott, egy pedig tartózkodott - az MSZP és az SZDSZ olyan fegyelmezetten szavazott együtt, mint a koalíció fénykorában - mondta Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ennek oka lehet az, hogy az adott interpellációkban, törvényjavaslatokban nem volt vita a két párt között, Török Gábor szerint azonban az együtt szavazás üzenete, hogy az SZDSZ továbbra is a kisebbségben lévő MSZP-t támogatta. Eközben az ellenzéki oldal három másik pártja minden esetben nemmel voksolt, néhány tartózkodás volt csupán - fűzte hozzá a politológus.

A parlamenti matematika szempontjából érdekes, hogy a Fideszből kivált két független képviselő az egyetlen igazán téttel bíró szavazásnál, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény részletes vitára bocsátásánál az MSZP-vel és az SZDSZ-szel szavazott együtt - mondta a Vision Consulting igazgatója.

Újraköthetik?

A Századvég Alapítvány igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt: az, hogy az SZDSZ az MSZP-vel együtt szavaz, jelentheti, hogy a koalíciós tárgyalás még nem lefutott kérdés.

A két volt koalíciós partner érezheti azt, hogy őszre új helyzet alakul ki: egyrészt személyi kérdésekben, másrészt abban a tekintetben, hogy az érdemi döntéshozatal megkezdésével nehezebb lesz majd megszerezni a szavazatok többségét - magyarázta Giró-Szász András.

A politikai elemző úgy véli: a politikai ráció is azt diktálja, hogy a két volt koalíciós partner közeledjen egymáshoz, amint a személyi ellentétek elsimulnak. Éppen ezért nem érdekük, hogy most olyan kérdésekben konfrontálódjanak, amelyek miatt a későbbiekben nehezebbé válhat a koalíció újbóli megkötése, más vezetőkkel az élen.

Kiszámíthatatlan

A Vision Consulting igazgatója szerint az SZDSZ mostani lépéseiből nem lehet következtetni arra, hogy mit tesz majd a párt a következő hónapokban. Ma az SZDSZ-ben senki és semmi sem az, mint aminek látszik: a belső viszonyok, a hatalmi kérdések határozzák meg, hogy a párt hogyan viszonyul az egyes témákhoz - mondta Török Gábor.

Az SZDSZ most nem lát a saját, belső körén kívülre, kizárólag azzal van elfoglalva, hogy ki lesz a párt elnöke június 7-én - tette hozzá a politológus.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×