Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ujhelyi feleslegesnek érezte magát tisztségében

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium távozó államtitkára cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint lemondása összefüggésben van a Zuschlag-üggyel, vagy azzal, hogy nem kapott miniszteri posztot az átalakuló kabinetben.

Hónapok óta nehezen találta a helyét és úgy érezte, hogy a miniszterelnök korábbi bizalma megrendült vele szemben - mondta az InfoRádiónak Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium távozó államtitkára.

Ujhelyi István hangsúlyozta: államtitkári munkáját eredményesnek tartja, politikai tevékenységét pedig szegedi választókerületében kívánja folytatni.

A politikus hozzátette: már a múlt héten közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és a sajtóval, hogy nem számít miniszteri pozícióra. Nem igaz az index.hu internetes oldal állítása, miszerint azért távozott, mert nem lett tárcavezető.

Az index.hu korábban azt is írta: a Zuschlag-ügy több érintettjének vallomása is kellemetlenül érintheti majd a politikust, ha a nyomozati anyagok nyilvánosságra kerülnek. Ujhelyi István ezt is cáfolta.

A politikus lemondását államtitkári pozíciójáról elfogadta a miniszterelnök. Ujhelyi István továbbra is az MSZP alelnöke marad.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×