Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Intézményi átalakítást sürgetnek az Akadémia elnökjelöltjei

Megválasztása esetén lemond frakciótagságáról és képviselői mandátumáról Pálinkás József fideszes politikus, a Magyar Tudományos Akadémia egyik elnökjelöltje - mondta el az InfoRádiónak. Somlyódy László, a május 6-ai választás másik jelöltje szerint 2 millió eurót kell költeni, hogy hazacsábítsák a külföldön dolgozó fiatal kutatókat.

Az Akadémia elnökének mindenfajta pátpolitika felett kell állnia - hangoztatta az InfoRádiónak Pálinkás József, a Fidesz parlamenti képviselője, aki indul a május 6-ai akadémiai elnöki választáson. Az Orbán-kormány volt minisztere hozzátette: ha az MTA közgyűlése megválasztja, akkor azonnal lemond parlamenti képviselői mandátumáról.

A politikus hozzátette: nem fél azoktól a támadásoktól, amelyek pártkötődése miatt fogják érni, mert világosan el tudja különíteni a szakmai értékeket és a politikai nézeteket.

A Vizi E. Szilveszter, jelenlegi MTA-elnök posztjára pályázó tudománypolitikában is jártas politikus elmondta: megválasztása esetén az Akadémia jó működése érdekében kész bevetni tekintélyét és befolyását, de hozzátette: nem mindegy, hogy ezt mikor és milyen kormánnyal szemben kell gyakorolnia.

A debreceni egyetem vezetője szerint ez olyanokkal, akikkel a múltbeli viszonynak köszönhetően kevesebb magyarázkodást és érvelést igényel, talán könnyebb, de képesnek érzi magát arra, hogy meggyőzze a többi törvényhozót is.

Professzionális gazdálkodás

Pálinkás József hangoztatta: az Akadémiának professzionális gazdálkodást kell folyatnia. Az kutatóintézeteknek világos feladatkörüknek kell lenni, és fejlesztésre szorul az intézethálózat is. Folyamatosan ellenőrizni kell, hogy az intézetek munkája összehangolt legyen, de a politikus szerint nincs szükség az átvilágításukra.

Az egyes kutatóintézetek sokkal hatékonyabban működnének, ha a sok apró fejlesztés helyett egy-egy nagyobbat vinnének végig, és világos kutatási stratégiát vázolnának fel - mondta az elnökjelölt.Milliók az agyelszívás ellen

Jövőképet kell felvázolni a fiatal kutatók számára, akik elhagyják az országot - mondta az InfoRádiónak Somlyódy László, az Akadémia elnöki posztjára pályázó másik jelölt. A Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezetője szerint ösztöndíjak felajánlásával kell hazacsábítani a kutatókat - 100 fiatal esetében ez 2 millió eurós összeget jelentene, s ez szerinte, az Akadémia rendelkezésére áll.

Az Akadémia jövőjéről elmondta: el kell dönteni, hogy melyek azok a kutatócsoportok és intézetek, amelyeket érdemes támogatni, amelyek pedig nem teljesítenek jól, azok alulmaradnak a támogatásért folytatott versenyben. Ez azt jelenti, hogy nem kapkodva ugyan, de át kell világítani az intézményhálózatot.

Somlyódy László elmondta: nyitott és kezdeményező Akadémiát akar létrehozni, ami a társadalom egészét érintő kérdéseket is vizsgál, és erről közérthető módon tájékoztatja is az embereket.

Az MTA elnöki posztjáért induló harmadik jelölt, Roska Tamás nem kívánt nyilatkozni elnöki koncepciójáról, amely egyébként a www.mta.hu honlapon megtalálható.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×