Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A kedvező időjárás állíthatja meg a drágulást

A technológiai korszerűsítés mellett a versenyképesség növelését szorgalmazta a magyar állattenyésztés helyzetének javítása érdekében a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Gráf József Hódmezővásárhelyen azt mondta: az állattenyésztés nehéz helyzete visszavezethető az alapvető élelmiszerek iránti keresletre, a kedvezőtlen időjárási körülményekre, valamint arra, hogy az iparban is elkezdődött a gabona felhasználása.

Felhívta a figyelmet arra, hogy csak a veszteségek csökkentésére volt elegendő a kormányzat által kidolgozott kedvező hitelkonstrukció, valamint a 6-7 milliárd forintos támogatás.

A tárcavezető úgy vélte: az idén ha kedvezően alakul az időjárás, akkor a várhatóan nagyobb termés mérsékelheti az áremelkedést.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×