Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Horn: Az SZDSZ az egyik legfontosabb döntése előtt áll

Vélhetően a hétvégi szabad demokrata küldöttgyűlés résztvevői is a koalícióból való kilépés mellett voksolnak, így a hétvégén megszülethet a végleges döntés arról, hogy az SZDSZ felmondja az együttműködést a szocialistákkal - mondta a párt ügyvivője. Horn Gábor hozzátette: a szabad demokraták által vezetett tárcák készek arra, hogy a jövő héten átadják a munkát.

Horn Gábor bízik abban, hogy az SZDSZ kilépése a kormánykoalícióból nem jelent előrehozott választásokat, az MSZP pedig másfél-két éven át kormányozhat kisebbségben.

Az SZDSZ szerint a koalíciós megállapodást az MSZP rúgta fel - ismételte meg pártja korábbi álláspontját Horn Gábor. A szabad demokraták ezért nem tehetnek mást, mint hogy kilépnek a koalícióból, és vélhetően a küldöttgyűlés is így dönt majd a hétvégén.

Mint mondta, ez a párt történetének harmadik legfontosabb döntése lesz, a pártalapítás és az 1994-es koalíciókötés után.

Horn Gábor szerint az MSZP megijedt saját árnyékától és a szükségszerű népszerűségvesztéstől. Hozzátette: az SZDSZ-es politikusok által vezetett tárcák készek arra, hogy május 1-jén átadják a munkát. Az ügyvivő szerint még korai arra válaszolni, hogy tárgyalnak-e majd az MSZP-vel a további együttműködésről, mert a frakciójának egyelőre az új, ellenzéki szerephez kell hozzászoknia.

A hétvégére összehívott küldöttgyűlés dönt majd a rendkívüli tisztújításról is, amihez módosítani kell majd a párt alapszabályát.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×