Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egyszerűbbé válhat az örökbefogadás

Egyetértés van a parlamenti pártok között abban, hogy könnyebbé, egyszerűbbé kell tenni az örökbefogadást. Az ehhez szükséges jogszabályváltozásokról Szili Katalin házelnök és Török Zsolt szocialista képviselő kezdeményezésére ötpárti tárgyalásokat kezdenek. A jogalkotási munka májusban kezdődhet, és részt vesznek benne a szakmai szervezetek is.

Az öt parlamenti párt, bizonyos feltételekkel ugyan, de támogatja, hogy egy, az örökbefogadást egyszerűbbé, gyorsabbá és átláthatóbbá tévő jogszabály szülessen - mondta az InfoRádiónak Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő.

A jogszabályt a már meglévők átalakításával hoznák létre - közölte a politikus, aki szerint az ötpárti tárgyalásokra már májusban sor kerülhet. Török Zsolt úgy véli, lehetséges, hogy még a tavaszi ülésszak végéig sikerül elfogadni a kormány és a Parlament feladatait tartalmazó országgyűlési határozatot.

A politikus közölte: a tervek szerint egyebek mellett módosítanák a polgári perrendtartásról szóló és a családjogi törvényt; a munkajogi szabályokon úgy változtatnának, hogy azoknak a pároknak, akik örökbefogadási folyamaton mennek keresztül "hasonló védettséget biztosítsanak", mint a kismamáknak.

Konszenzust szeretnének kialakítani abban is, hogy azok, akik fogyatékossággal élő, vagy idősebb gyermeket fogadnak örökbe, valamilyen magasabb szintű támogatásban részesüljenek - tette hozzá Török Zsolt.

Az előkészítési folyamatban a szakmai szervezetek, szakszolgálatok is részt vesznek - jelentette ki a szocialista országgyűlési képviselő.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×